helyre tenni, az minden szezon elején újat szerez be. A televíziónknak nyilatkozó Csapó András azt javasolja, hogyha lehet, inkább friss palántával próbálkozzanak, mert a növény vírusos betegség hordozója lehet. A kb.hét cm átmérőjű földlabdával árusított növényeket a helyiek a balkonládákba ültették, és a házak díszei, hála az egész éven át tartó gondozásnak. Nagyon fontos, hogy reggelente öntözzünk a nagy melegben. Az idei esztendőben a futómuskátlinak két fajtáját is kínálják: a dupla és a szimpla virágú változatát, de ugyanígy az álló növésűt. Ezek mindegyike jól bírja az erős napsütést. A kertész a petúniát szintén az erkélyekre javasolja.Csapó András járva a települést, örömmel tapasztalta, hogy nem közömbösek az emberek a környezetük iránt. Amikor a városképről beszélünk, a lakóházak és az utcák díszítését szerves egységként kell kezelni – fogalmazott a szakember. Hozzátette: az utcafrontban elhelyezett növényekkel a magánházak tulajdonosai is nagy mértékben befolyásolhatják a településről kialakított jó benyomást, ezenkívül a pozitív példával a szomszédok ösztönözhetik egymást.
ahol nemrégiben festők és kőművesek jártak, mert megújították a teljes épületet. Németh D. László, a Kapukom ügyvezetője leszögezte: a centrum nem volt nagyon rossz állapotban, de szeretnék még vonzóbbá tenni a látogatóknak. A nagyjavítások jelentős részét az önkormányzat finanszírozta, március 1-je óta pedig a Kapukom vette át a ház
kezelését. A földszinttől az emeletig, beleértve a konferenciateremet is, teljesen átfestették és mázoltatták az épületet. Kicserélték az álmennyezet meghibásodott elemeit, a konyhát és a szobákat is újra meszeltették. A tanácskozó helyiség jól kihasználható az épületben, és már májusra több lekötött időpont van a különböző rendezvényekre. A napjaink marketingstratégiáját érinti, hogy minél előbb vegyék használatba a kerékpárokat, és magát az épületet. Aki pedig két kerékkel sem akarja elhagyni Kapuvárt, csak pihenni szeretne, annak igazi városi piknikezőhely lehetne a gyönyörű hátsó kert. Az ügyvezető továbbá elmondta: a kerékpáros központot érintő hosszabb távú terveket csak a várossal közösen lehet megvalósítani. Az önkormányzati tulajdonú kft.várja a vendéglátásban és szállodaiparban jártas vállalkozások, szakemberek jelentkezését, akik szívesen a partnerei lennének a komplexum üzleti felvirágoztatásában.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.