Hosszú, több hónapos zárva tartás után eltérő időpontban, de kinyitottak a csornai kulturális intézményegységek.
Az épületekbe a koronavírus elleni védettséget igazoló kártyával, valamint annak hitelességét bizonyító személyi igazolvánnyal (vagy útlevéllel vagy jogosítvánnyal) rendelkező látogatók léphetnek be, illetve az érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében érkező, 18. életévét be nem töltő kiskorúak.
Szalayné Galambosi Tímea elmondta, hogy kollégái ellenőrzik az érvényes kártyákat. Abban az esetben, ha a látogató ezt nem tudja felmutatni, az intézmény szolgáltatásait sem veheti igénybe.
– Bár rendelet nem teszi kötelezővé a látogatóknak a maszkhasználatot, de a bejárati ajtókra kifüggesztett tájékoztatóban kérem, hogy kollégáim és vendégeink védelme érdekében az intézményegységek területén viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot. A művelődési központba már bejelentkezett csoportjaink egy része, s már tartottak foglalkozásokat – fogalmazott az intézményvezető. A nagyobb rendezvények szervezése is megkezdődött, de azok megtartására valószínű csak nyáron lesz lehetőségünk.
A könyvtár részleges felújítása 2020 novemberében befejeződött, az ünnepélyes átadóval kapcsolatban pedig még nem született döntés, ezért továbbra is a könyvtár-pakk szolgáltatás érhető el. Az olvasók a kért dokumentumokat az online katalógusból választhatják ki. A megkereséseket továbbra is telefonon vagy e-mailben várják. A kölcsönzéshez meg kell adni az olvasó nevét, születési évét, az olvasójegy számát, valamint a könyv szerzőjét és címét. A könyveket előre egyeztetett időpontban lehet átvenni és leadni a könyvtár ajtajában: hétfőtől péntekig 9-től 16 óráig. A csornai múzeum 2021. május 12-én nyitott és keddtől szombatig 9-től 15.30-ig látogatható.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.