A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Iskola diákjai látogattak nemrég a Pannon-Víz csornai telephelyére, ahol minden évben fogadják a nyári táboron részt vevő fiatalokat.
– Ha bárkinek hasonló igénye van, nyugodtan keressen meg bennünket, szívesen fogadjuk a gyerekeket – mondta Tóth László. Hozzátette: a cégnek elemi érdeke, hogy minél több jól használható szakember dolgozzon náluk, ezért egyfajta pályaorientációs céllal is szervezik az ilyen összejöveteleket.
Az iskolások végigkísérhetik a víz útját, vagyis elindulnak a kutaktól, működés közben nézhetik meg a szűrőket és a szivattyúkat. A szakemberek a vízmű terepasztalon szemléltetik a gyerekeknek az egész rendszerben lévő folyamatokat. A játékos formában szervezett vízmű látogatás során a diákok kisebb nyereményekkel is gazdagodnak. Legutóbb a víz helyi körforgását figyelhették meg azokon az ereszcsatornára emlékeztető, műanyagból készült mini folyócskákon keresztül, melyek megmutatták, hogy működnek a zsilipek és a vízkormányzás.
A diszpécserszolgálat vezetője elmondta, hogy a nyári hónapok alatt mire érdemes odafigyelni a háztartásokban. Javasolta, hogy támassza ki mindenki a vízmérőakna tetejét, mert előnyös lehet a szellőztetés. A nyaralásra indulók jól teszik, ha lezárják a vízvezetéket, hiszen számtalanszor csőtöréssel szembesültek a haza érkező családok.
– Nyári melegben könnyen előfordulhat, hogy kiszáradnak a bűzelzárók. Az „U” alakú csőben lévő vízdugók a csapok alatt találhatóak, melyek arra hivatottak, hogy elválasszák a lakás és a csatorna légterét. A nyaralás után nincs más teendő, mint ki kell nyitni a vízcsapokat, hogy a bűzelzárók felteljenek.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.