A szervezők színes és változatos programokkal várták a rábapatonai falunap résztvevőit. – Nagy örömünkre szolgál, hogy testvértelepülésünk, Egyházkarcsa küldöttsége is megjelent az eseményen – mondta Molnár-Nagy Béla polgármester.
A rábapatonai falunapra meghívást kapott a térség országgyűlési képviselője, aki méltatta és követendő példának nevezte a községben történt beruházásokat:
– Az én tisztem, hogy méltassam azt a rábapatonai beruházást, amelynek köszönhetően az elmúlt két évben közel hetven millió forint értékben újulhattak meg a település utcái. Gratulálok önöknek és a képviselő-testületnek, mert mindezt úgy sikerült elérniük, hogy teljes egészében önerőből, az önök szorgalmának köszönhetően hozták rendbe az utakat. Ezt nagyon kevés önkormányzat engedheti meg magának. Gyopáros Alpár hozzátette: – Rábapatona a térség egyik legaktívabb pályázói közé tartozik. A települések bel- és külterületi vízrendezésére évek óta lehet pályázni az Európai Unió LIFE programja keretében, de eddig egyetlen önkormányzat sem mert belevágni. Első körben forráshiányra hivatkozva tartaléklistára került az önök pályázata, emiatt újabbat kell beadnia a falunak, de biztatom polgármester urat, hogy tartsanak ki, mindent elkövetek azért, hogy sikeres projekt legyen.
– Nem szokásom, hogy az országos politikát elhozzam a helyi rendezvényekre, falunapokra, de most „felmentést kaptam” a polgármester úrtól. Korábban beszéltünk a közbiztonságról, de most beszélnünk kell az Európát érintő népvándorlásról. Ezúton szeretném megköszönni minden kedves rábapatonainak, hogy támogatta a kezdeményezésünket, így ősszel népszavazáson nyilváníthatjuk ki véleményünket – fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Molnár-Nagy Béla polgármester Gyopáros Alpár gondolatai köré fűzte mondanivalóját: – Az elmúlt közel két évben önkormányzatunk olyan saját erős és kisebb támogatásokból megvalósuló projekteket fejezett be, amelyek igazán fontosak településünk számára. A község elöljárója mielőtt jó szórakozást kívánt a programokhoz, elmondta személyes és településvezetői véleményét: – Részt kell vennünk a népszavazáson, mert ekkor tudunk véleményt mondani.
A résztvevők a köszöntő beszédeket követően jelképesen átadták a 2015 szeptemberében és 2016 júniusában korszerűsített belterületi utakat. Molnár-Nagy Béla a szimbolikus szalagátvágást a következő gondolatokkal egészítette ki: – Úthálózatunk nem a mai kornak megfelelő. Rábapatona belterületi úthálózata több mint 20 kilométer hosszú, és a két beruházás folytán közel 3 kilométer útszakaszt sikerült leaszfaltoznunk, valamint közel 800 négyzetméter útcsatlakozást, illetve parkolót sikerült aszfalttal ellátnunk. Ezeket a beruházásokat a saját adóforintjainkból hajtottuk végre.
Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.
Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.