A csornai Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola abban a szerencsés helyzetben van, hogy teljes szakos ellátottsággal kezdte el az idei tanévet, a növendékek létszáma pedig bőven meghaladja a háromszázat.
– Minden évben sikerült valamit tennünk az iskola szépítése, megújítása, az állagmegóvás érdekében – mondta Biky Ottó. Idén nyáron sok volt a tennivaló a csornai Kerényiben. A Soproni Tankerületi Központ támogatásával több mint egymillió forint értékben hozták rendbe az intézmény hangversenytermét, ahol 2003-ban volt utoljára nagyobb felújítás. A szülői munkaközösség és a művészeti alapítvány hathatós támogatásával több teremben és előtérben elvégezték a festési és mázolási munkákat.
A Rábaköz valamennyi településéről jelentkezhetnek a gyerekek a csornai Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola képzéseire. A diákok zene, képzőművészet és néptánc szakirányok közül választhatnak. Az előző tanévtől a kónyi és a szili általános iskolában működő – alapfokú művészetoktatást ellátó – néptánctagozatok is a Kerényihez kerültek.
Biky Ottó elégedett a felvételizők létszámával, mert csak idén ősztől több mint nyolcvan tanuló jelentkezett a különböző szakokra. Talán még a koronavírus-járvány előtti időszaknál is többen csatlakoztak az intézmény munkájához. Az igazgató abban bízik, hogy jó tanévet fognak zárni és remélhetőleg végig biztosítva lesz a jelenléti oktatás.
A hangszerek közül változatlanul nagy népszerűségnek örvend a gitár, a zongora és ütőhangszeres oktatás. Szeptembertől két új növendék elsajátíthatja a harmonika használatát. A többi hangszer szinte ugyanaz, mint az összes zeneoktatással foglalkozó művészeti iskolában: a fúvósok közül a klarinét, a szaxofon, a fuvola, a kürt és a trombita, továbbá a húrosok, mint a hegedű, a brácsa, a cselló és a gitár, valamint a magánének.
A tanulók többsége általános műveltségét szeretné fejleszteni művészeti tanulmányaival, de természetesen vannak kivételek. A képzős növendékekre jellemző, hogy ebben az irányban folytatják tanulmányaikat az általános iskola befejezése után, de tudomásuk van olyan főiskolai, egyetemi hallgatókról is, akik náluk kezdték meg az alapfokú művészeti képzést. A Kerényi zenei szakirányán tanulók általában középfokú oktatási intézményben folytatják tanulmányaikat – mondta Biky Ottó, majd hozzátette: mindig van olyan növendékük, aki hosszabb távra tervezi zenei karrierjét, ezért felvételt nyernek valamelyik nevesebb konzervatóriumba.
A Kerényi büszke az elért eredményekre: nyolc-kilenc volt növendékük tanul jelenleg is valamilyen zenei pályán, négyen-öten pedig képzőművészeti főiskolán, egyetemen folytatták tanulmányaikat. A fiatalok körében jelenleg nem a pedagóguspálya áll az első helyen, de most is voltak olyan növendékeik, akik elhatározták: visszajönnek Csornára tanítani.
A csornai Kerényiben nincs tanárhiány. A nyár folyamán költözés miatt kellett pótolni néhány pedagógust, de találtak a helyükre szakembereket.
– Fiatalodik a csapatunk – jegyezte meg az intézmény vezetője, majd elmondta, hogy az országban egyedüliként nyert felvételt a zeneszerzői szakra egyik tanáruk, ezért az ő helyére is új kolléga állt be, aki szintén magas színvonalon végzi munkáját.
A Kerényi a hagyományokhoz híven az október 1-je zenei világnaphoz kapcsolódó hangversennyel kezdi meg rendezvényeinek sorát. Ezután a Magyar Festészet Napjához kapcsolódva egykori növendékek alkotásaiból nyílik tárlat az iskolában. Később megrendezik a növendékek hangversenyeit is, amelyekre szeretettel várják az érdeklődőket.
Beküldés dátuma: 2022. 10. 04.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.