A csornai Általános és Művészeti Iskolában kiemelt szerepet kap a gyerekek környezeti nevelése. A pedagógusok arra törekednek, hogy a fiatalok ne csak a tantárgyakba beépített elméleti információkon keresztül ismerjék meg a természeti és épített környezet értékeit, hanem a mindennapok során éljék át és érzékeljék mindezek jelentőségét.
A csornai Széchenyiben régóta bevált gyakorlat az iskolai szelektív hulladékgyűjtés, de ezenkívül rendszeresen tartanak ún. projektnapokat, amikor a gyakorlati oldaláról közelítik meg a problémakört.
– Az iskola épületében, a folyosókon, az osztálytermekben, kint az udvaron vagy az utcafronton látható, hogy a gyerekek egyre több mindent a kéz kezükkel hoznak létre, és díszítik, szépítik a meglévő dolgokat –mondta Kerese Pálné.
A Széchenyi pedagógusai arra nevelik a gyerekeket, hogy figyeljenek oda környezetükre. A tanulók hosszú heteket, hónapokat, éveket töltenek el az iskolai környezetben, ahol jobban érzik magukat, ha hangulatosabbá, szebbé és használhatóbbá teszik.
A csornai Széchenyiben a „zöld” napokon munkára fogják a gyerekeket, amelynek programjaiba a humoros, vidám feladatok is beleférnek. Ilyen volt a hasznosítható hulladékokból összeállított divatkreáció. A tanév utolsó napját elméleti és gyakorlati feladatokkal tették még élvezetesebbé, a nap zárásaként pedig a művelődési központban mutatták be a széchenyisek „zöld” műsorát.
Beküldés dátuma: 2016. 06. 22.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.