A falunap a megnyugvás és megbékélés ideje, amikor az elszármazottak is hazatérnek, hogy meglátogassák rokonaikat és a rég látott falubelieket.
Nyár elején hagyományosan megrendezik Barbacson a rábaközi horgásztalálkozót és falunapot.
– Több szempontból is különleges ez a nap, mert együtt lehet a falu apraja-nagyja és olyan ünnep, amely nem munkával, hanem szórakozással telik – mondta Abdai Zsolt köszöntőjében. A polgármester szerint érdemes erre a napra várni, mert az emberek önfeledten beszélgethetnek és szórakozhatnak egymással. Kilépve a mókuskerékből , az lesz a legnagyobb gondjuk, hogy jól érezzék magukat.
A község lakossága könnyű és nehéz pillanatokat egyaránt megélt az elmúlt években, ezért a helyiek olykor vitába keverednek egymással.
– Ez az élet sója, amely ahhoz kell, hogy észrevegyük azokat a helyzeteket is, amikor egymáson segítünk, amikor az utcán beszélgetünk, hogy éreztessük, gondolunk rá és törődünk vele. A különbözőség ellenére van bennünk egy közös pont: mind barbacsiak vagyunk. Mindannyian kivesszük a részünket a közösségi életből, építjük-szépítjük otthonunkat, vagy közösségi munkát végzünk. Említhetném a templomba járókat, akik hétvégenként feldíszítik a templomot és elmennek a szentmisére. A sportolók rendszeresen gondoskodnak arról, hogy vasárnap délutánonként a futballszerető közönség élvezze a jó időt és a társaságot. Az év minden napján meg van a lehetősége, hogy találkozzunk ismerőseinkkel, azonban ha máskor nem is, de a falunapon biztosan elfelejtjük a mindennapi gondokat – fogalmazott Abdai Zsolt.
Gondűző falunap Győrsövényházon
A 27. alkalommal megrendezett győrsövényházi falunapon ottjártunkkor épp egy sramlizenekar muzsikált a háttérben, ezért kicsit jobban oda kellett figyelni a polgármester szavaira.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.