Örömteli, bensőséges pillanatokat éltek át a katolikus óvoda újraindításának 20. évfordulójára rendezett gálaműsor résztvevői. A csornai művelődési központban tartott megemlékezés után az ünneplő közönség átvonult az Andrássy utcai óvoda elé, ahol felavatták a Rákóczi-fát.
Nagy izgalommal készültek a gyermekek és a felnőttek a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre.
A jubileumi megemlékezésen részt vett az óvoda alapítója, az intézmény egykori vezetője, Fehér Lászlóné; Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő; dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester; Varga Balázs püspöki biztos; Boldvai Márton Bertalan premontrei perjel; Herman Antal igazgató; Bognárné Papp Helén óvodavezető; valamint az intézmény jelenlegi és egykori dolgozói, a testvéróvodák és a csornai intézmények vezetői, s nem utolsósorban a főszereplők, vagyis a gyerekek és a velük érkező szülők.
Márai Sándor Ünnep című versét Németh Kristóf előadásában hallgathatták meg. A képes vetítésen a nyolcadikosok emlékeztek óvodás éveikre. Ezt követően a Csillag és a Szívecske nagycsoportba járó gyerekek léptek fel a színpadon. Kovács Regina nyolcadikos tanuló Túrmezei Erzsébet versét szavalt el, majd a Margaréta kiscsoportosok mutatták be műsorukat.
Bognárné Papp Helén az óvodai élet néhány fontosabb pillanatát idézte fel. Elmondta, hogy az intézmény létrehozásához nagy fokú bátorság kellett, a fenntartáshoz pedig sok kitartásra van szükség. Csornán a katolikus óvoda 2001. augusztus 27-én nyitotta meg újra kapuit.
– Az elmúlt évek a gyökerek eresztésének, az értékes hagyományok megteremtésének az időszaka volt. Óvodánk fennállása óta nagyszerű nevelőmunkával, értékekkel gazdagította nem csak egyházunkat, hanem városunkat, és a térség közoktatási palettáját is – mondta az óvodavezető. Az intézményben azóta újabb csoportszobákat nyitottak, de sószobával, liturgikus közösségi térrel, tornaszobával, bútorokkal, kültéri játékokkal és eszközökkel is bővült. Azonban a külsőségeknél is fontosabb, hogy az óvodát igaz, keresztény magyar embert nevelő szellemiség hatja át – tette hozzá. A pedagógiai tevékenység középpontjában a keresztény hitre alapozott sokoldalú személyiségfejlesztés, a képességek teljes körű kibontakoztatása áll, mindemellett cél a gyermekek egészséges életvitelének megalapozása, valamint a magyar néphagyományok ápolása.
Az ünnepi gondolatokat követően a Napsugár középső nagycsoportosok léptek a színpadra.
– Az óvoda indulása felért egy csodával és a benne folyó nevelőmunka ereje, akarata, szívmelengető napi csodái minket szülőket bizalommal töltöttek el. Tudtuk, hogy gyermekeink szerető, gondoskodó kezekben vannak, az óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek és dajka nénik védő karjaiban – idézte fel a kezdeteket Völcsey András, volt óvodai szülői munkaközösségi elnök, majd megköszönte a húsz év alatt végzett nevelőmunkát, mely után a lehető legjobban felkészítve kísérhették gyermekeiket az iskolába.
Az óvodalapítók köszöntése után dr. Egresi Annamária a Rákóczi első óvodás évfolyamának kiscsoportos éveire emlékezett. Az intézmény egykori tagja szerencsésnek érzi magát, hogy ide járhatott, mert megkapta a megfelelő alapokat. Felidézte, amikor az egyik nyár végi napon az óvónő megkérdezte tőle, hogy milyen jelet szeretne magának majdani óvodájában. Választása a szívecskére esett és annak ellenére megtalálta kis szekrényén az óhajtott matricát, hogy nem is szerepelt a választható jelek között. – Úgy gondolom, ez az egy történet is hűen kifejezi, hogy milyen a Rákóczi óvoda – mesélte az egykori óvodás, aki a legelejétől kezdve befogadó, biztonságos, szeretetteljes közegben érezte magát. A mostani óvodásoknak útravalóul mondta: minden feltétel a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy jó alapokat kapjanak későbbi életükhöz.
A jubileumi műsor a Gyöngy középső csoportosok és édesapjuk közös produkciójával zárult.
Isten éltesse a 20 éves Szent Kristóf Éttermet!
„Minden kezdet nehéz” – a régi bölcsesség igazságát Horváth Antal többszörösen átélte: társa kiszállt az üzletből, a hitel részleteit viszont töreleszteni kellett.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.