Az elmúlt időszakban a Kormány több olyan intézkedést vezetett be, mely jelentősen megkönnyíti a fiatalabb korosztály életet. Szabó Dávid legutóbb a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentességéről beszélt a Rábaközi Televíziónak.
2022-től mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól a 25 év alatti fiatalok. Szabó Dávid szerint egyre pontosabban körvonalazódnak azok a feltételek, amelyek mentén igénybe lehet majd venni ezt a fajta támogatást, mely ráadásul a munkáltatói terhek növelése nélkül jelent óriási könnyebbséget az adott korosztály számára.
A Fidelitas megyei elnöke az intézkedés további előnyének nevezte, hogy közel negyedmillióra tehető azoknak a száma, akiket kedvezően érint az szja-mentesség. A népesség növekedési adatok alapján megközelítőleg 280 ezer főről beszélhetünk, melybe beletartoznak a 16 és 25 év közötti fiatalok.
– Nagyon pozitívnak értékelem ezt a kormányzati kezdeményezést, hiszen én is voltam egyetemista, dolgoztam mellette, és nagyon örültem volna ilyen nettó bértámogatásnak – fogalmazott Szabó Dávid. A támogatást azok veheti igénybe, akik a teljes népesség átlagfizetésénél kevesebbet keresnek. Ha megnézzük a jelenlegi 25 éveseket vagy az az alatti korosztályt, akkor a statisztikák szerint bruttó 280-290 ezer forintos fizetést vihetnek haza átlagosan. Ennél viszont jóval magasabb az össznépesség átlagfizetése, ezért 40-60 ezer forint nettó jövedelem marad kézben az említett korosztálynál – tette hozzá a Fidelitas megyei elnöke.
Szabó Dávid megjegyezte: a 16 és 20 éves korosztályra kevésbé jellemző, hogy munkát vállaljon, de számukra is jelentős megtakarítást jelent majd a nettó bértámogatás. A szabályozás a diákmunkára ugyanúgy vonatkozni fog. Ezt a plusz jövedelmet természetesen bármire felhasználhatják a fiatalok.
Amennyiben takarékoskodni szeretnének és nem költik el, egy év alatt akár félmillió forintot is jelenthet számukra a nettó bérmaradvány. Szabó Dávid még tovább számolt: a 20 éves korától dolgozó fiatal 5 esztendő alatt 2,5 millió forintot is félretehet.
Természetesen ebből a 2,5 millió forintból még nem tud új lakást vagy új autót vásárolni az érintett korosztály, viszont ha a lakásvásárlásnál maradunk, ez az összeg már jelentheti a hitel önerejét. A megnövekedett jövedelem, növeli a hitelerő-képességet, ez megmutatkozhat egy rövidebb futamidejű kölcsön, vagy alacsonyabb kamat választása esetén.
Továbbá kiváló alkalom arra, hogy ebből finanszírozzák a fiatalok a számukra fontos képzések valamelyikét, de nyelvtanulásra vagy jogosítvány szerzésére is fel tudják használni. Ezen plusz tudások által értékesebb helyet tudnak betölteni a munkaerő piacon.
Másik kedvező tulajdonsága a támogatásnak, hogy összekombinálható a CSED-del.
Fontos kiemelni, hogy a támogatás egy adott időszakra vonatkozik, így ha valaki már meghaladja ezt a korosztályt akkor a kedvezménnyel csökkentett bérét fogja onnantól kapni.
Bízom abban, hogy sokan pozitívan értékelik ezt a kormányzati támogatást.
Mivel a támogatás egy adott időszakra vonatkozik és ha valaki már meghaladja ezt az életkort, onnantól a kedvezményre sem lesz jogosult. Az szja-mentesség viszont a csecsemőgondozási díjjal gond nélkül összekombinálható – hangsúlyozta Szabó Dávid, majd hozzátette: Nagyon bízom abban, hogy sokan pozitívan értékelik ezt a kormányzati támogatást.
Szabó Dávid tizenkét esztendeje lépett be a Csornai Fidelitasba, ahol mindig fontosnak tartották a karitatív tevékenységet.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
Immáron 3. alkalommal került megrendezésre a Tuning- és veteránautó találkozó. Major András, Csorna város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki megköszönte Kiss Levente és Kiss Zoltán szervezők, valamint segítőik munkáját.
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.