Szabó Dávid tizenkét esztendeje lépett be a Csornai Fidelitasba, ahol mindig fontosnak tartották a karitatív tevékenységet. Azontúl, hogy valamilyen nemes cél eléréséért dolgoznak, kiváló csapatépítő lehetőséget látnak a jótékony célú kezdeményezésekben.
A Fidelitas csornai szervezeténél időnként személyre szóló adományokkal, főleg játékokkal és könyvekkel segítik a rászoruló családokat. A Fidesz-KDNP aktivistái azzal segítik a munkájukat, hogy összeírják az érintettek elérhetőségeit, így könnyebben célba érnek a adományok. Az ifjúsági csoport tagjai korábban az árvízvédelemben és a temetőgondozásban is részt vettek.
Év végén elsősorban a jótékonyságra helyezik a hangsúlyt. A Csornai Margit Kórház és a Győri Állatmenhely javára szervezett 2020 decemberi gyűjtést részben helyi kezdeményezésben, részben pedig az országos Fidelitashoz csatlakozva valósították meg.
Több mint tíz éve bevett gyakorlat, hogy karácsony előtt ajándékcsomaggal kedveskednek az ellátottaknak és az egészségügyi dolgozóknak, ezenkívül saját műsorral örvendeztetik meg az ünnepeket családjuktól távol töltő betegeket. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt kicsit nehezebb volt megszervezni az adománygyűjtést, de a szigorú óvintézkedések mellett még időben átvették a felajánlott vitaminkészítményeket. az utóbbi Angyalszárny nevű jótékonysági akciót a Fidelitas országos szervezete indította el. Az egyik csornai gyógyszertár még a betegeknek történő átadása előtt leellenőrizte a készítmények felhasználhatósági idejét, így teljes biztonsággal ajánlhatták fel a vitaminokat a célszemélyeknek.Ezzel párhuzamosan eljuttatták adományaikat a Győri Állatmenhelynek is, ahol szívesen fogadták a kutya- és macskatápokat, konzerv eledeleket, almot és egyéb hasznos dolgokat.
A Fidelitas, mint az ország legnagyobb ifjúságpolitikai szervezete, főleg a fiatalabb nemzedéket érintő kérdésekben, témákban indítványoz előrelépést. Örömmel csatlakoznak azokhoz a kezdeményezésekhez, melyek megkönnyítik a fiatalok életét. Szabó Dávid, a megyei Fidelitas elnöke példának említette a 25 évnél fiatalabb munkavállalók 2022. január 1-jétől bevezetésre kerülő személyi jövedelemadó mentességét.
2021. január 1-jén hatályba lépett lakásfelújítási támogatás szintén nagy segítség a fiatalabb korosztály számára. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény több alternatívát kínál a fiatal házaspároknak, akik kihasználhatják a vissza nem térítendő állami támogatás nyújtotta előnyöket. A kamatmentes kölcsönt biztosító babaváró hitel a fiatal házasoknak jelent komoly támogatást. További könnyítés, hogy vissza lehet igényelni a sikeres nyelvvizsga, valamint a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti tanfolyam díját, továbbá a KRESZ-vizsgadíjat. A kamatmentes, fix futamidejű diákhitelt az idei esztendőben 2021. június 30-ig lehet igényelni.
Az elmúlt időszakban a Kormány több olyan intézkedést vezetett be, mely jelentősen megkönnyíti a fiatalabb korosztály életet.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
Immáron 3. alkalommal került megrendezésre a Tuning- és veteránautó találkozó. Major András, Csorna város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki megköszönte Kiss Levente és Kiss Zoltán szervezők, valamint segítőik munkáját.
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.