A Bartók Béla utca lakói hosszú évek óta szenvedtek a főútvonalon áthaladó hatalmas járműforgalom miatt. A csornai elkerülő átadását követő napokban kérdeztük meg az út mentén lévő intézmények képviselőit, illetve a helyieket, hogy mi a véleményük a változásokról.
A Bartók Béla úton csökkenni fog a személygépkocsi és kamionforgalom, ami által kisebb lesz a zajártalom, továbbá a kipufogógáz okozta környezetterhelés – fogalmazott Perlaki Sándor. A Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola igazgatója reméli, hogy könnyebb lesz a tavaszi, őszi időszakban a délre néző osztálytermek szellőztetése. Eddig folyamatosan gondot okozott, hogy a kézilabdapályán tartott iskolai rendezvényeken – a nagy zaj miatt – csak szakaszosan lehetett hallani az ünnepségeken elhangzó beszédeket. Remélhetőleg ez a probléma is megoldódik.
Tóth Sándor örömmel tapasztalta, hogy a reggeli kivonulást követően nem látta a szokásos kamionsort, ezért a csornai mentőállomás gépjárműi hamarabb kijutottak a főútra. Az egészségügyi dolgozó szerint a zajhatás szintén jelentősen csökkent az átadás óta.
– Ez valami csoda, ami most történt – mondta a csornai Bartók Béla úton negyvenhat éve élő Véghelyi Tiborné. A hölgy meghatottan tette hozzá: Nem hitte, hogy valaha megéri ezt a percet, ezért nagyon örül neki. Régen akkora volt a nyugalom a környéken, hogy a kotlóstyúk átsétált az úton a csibéivel, mégsem esett bajuk. Újabban viszont nem tudtak nyitott ablaknál aludni a zaj és a benzingőz miatt, ezért különösen nehéz volt átvészelni az idei forróságot. Az utóbbi időben legalább reggel fél nyolckor el kellett indulniuk otthonról, mert a feltorlódott járművek miatt könnyen elkéstek a munkahelyről, illetve a kicsivel az óvodából.
Kovács Krisztina a fiatal gyermekes szülőket képviselte véleményével: A csornai anyuka busszal jár be munkahelyére, ezért nem mindegy neki, hogy mekkora a forgalom mellett kell közlekednie. Már az útátadót követő első héten észrevette, hogy jobb lett a helyzet, ezért a gyerekek is biztonságosabban átkelhetnek a zebrán.
– Az elkerülőút megépítésével javul a csornaiak életminősége, mert csökken a balesetveszélyes helyzetek száma és csökken a környezetszennyezés, azonkívül megszűnnek a járművek okozta nagy dugók – fogalmazott Major András. Csorna alpolgármestere megjegyezte: Lehet, hogy egy darabig átmennek a városon azok a kamionosok is, akiknek GPS-készüléke még nem ismerte fel az új elkerülőt, de néhány hét után ez is rendeződni fog, és jelentkezik az új út pozitív hatása.
Beküldés dátuma: 2015. 09. 29.
„Ennek a feladatnak is megfeleltünk” - elkészült a csornai elkerülő
A fejlesztések szempontjából a 2010-2020-as időszak legnagyobb nyertese a közlekedés és a magyar közúthálózat – fogalmazott dr.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.