A fiatalok közül mára sokan elfelejtették, hogy valamikor két község volt Bágyogszovát

Interjúalanyunk az 1944.április 23-i győri bombázás után az egyik magyar katonai alakulathoz került, egy év múlva pedig már Németországban regrutáskodott. Az idősebb csapattagok utasítására behúzódtak a rengetegbe, hogy ott várják meg a harcok végét. Annyira elszigetelődtek, hogy maximum megvédték magukat, de nem teljesítettek egyetlen feljebbről jövő utasítást sem. Ők maguk úgy értelmezték ezt az állapotot, hogy erdőlakók lettek. Legalább negyven napot töltöttek a fenyvesekben, melyről Görcs Tivadar a szép mellett sok kellemetlen emléket szerzett, főleg, amikor éheztek és fáztak, valamint sátraikat ellepte a hó. Május végén egy arra menekülő szerb katonától tudták meg, hogy megint béke van, és hazamehetnek. Igen ám, de ez sem történt egyszerűen, mert elfogták őket az oroszok, akik több állomáson át hurcolták a csoport tagjait, mígnem a peresztegi fogolytáborba kötöttek ki. Itt vagonba lökdösték a rabokat és Jugoszlávián keresztül Ukrajnába vitték a katonákat, akik az odesszai bányamunkát csak azért úszták meg, mert nem fértek fel a hajóra. Pusztán a szerencsének köszönhették, hogy olyan budapesti hadifoglyok is voltak közöttük, akiket az amerikaiak már elbocsátottak, így tíz napon belül épségben hazautazhattak.
Görcs Tivadar egyik bágyogszováti ismerőse révén 1946 szeptemberében kezdte meg az alsó tagozatosok tanítását. Bágyogon két tanteremből, Szováton viszont háromból állt az iskola, ezért utóbbi helyen indult meg a képzés. Szükségtermek, tanterem-elválasztások, épületbővítések jellemezték az első időszakot, mígnem 1980-tól új épületben folytatódhatott az oktatás. A tanteremben felállított három méteres színpadon kezdődtek az amatőr színielőadások, és annyira jól érezték magukat, hogy még az általánost befejező fiatalok is visszajártak az esti összejövetelekre. - Akik szerepeltek, kitűntek a többiek közül, és minél jobban csinálták, annál nagyobb lett a hírük a településen, tehát volt beszédtéma - mesélte a volt pedagógus. A győri színház bemutatóinak mintájára állították össze a négy-öt előadásból álló éves repertoárt. A falu rossza, a Piros bugyelláris,  a Jancsi és Juliska, valamint a János vitéz című darab olyan nagy sikert aratott a hatvan-hetven fős nézősereg körében, hogy még a szomszéd településekről is átjöttek a kíváncsiskodók. Azonkívül, hogy a szinte mindig teltházzal működő színjátszók szórakoztatták a közönséget, egyéb  fontos feladat is hárult a saját erőből felépített és 1966 augusztusában átadott kultúrházra:  közelebb hozta egymáshoz a bágyogi és a szováti részen élő embereket.
Görcs Tivadar már gyermekkorában  próbálkozott az írással. Iskolája könyvvel jutalmazta, amikor megjelentette a malomról szóló történetét az Ifjú Polgárok Lapjában megjelent felhívásra. - A szájhagyományokon nőttem fel, nekem a nagypapám mindig mesélt - tette hozzá a beszélgetőpartner. A ‘70-es években kezdte el gyűjteni a II.világháborúban elhunyt hősi halottakról szóló emlékeket. A fénymásolással sokszorosított millenniumi kiadványban közel negyven honvédnek, tüzérnek és különböző beosztású katonának az adatait sikerült megőrizni az utókor számára. Torma Józseffel, a Bágyogszovátért Egyesület elnökével közösen állítják össze azt a kötetet, melyben a frontról előkerült naplók írásait és egyéb, a faluról szóló történeteket dolgozzák fel. Ha a legkisebb példányszámban jelenne meg a könyv, akkor is legalább 1,5 millió forintba kerülne, de Görcs Tivadar nagyon bízik a sikeres befejezésben, mert Nagy Tibor, Amerikában élő volt tanítványa a bágyogszováti hősi halottakról szóló írása után is  érdeklődést tanúsított.
A Bágyogszovát díszpolgára címmel kitüntetett Görcs Tivadar abba a korba ért, hogy szívesen átengedi a munka folytatását a fiataloknak. Szerinte a nemrég odaítélt díj önzetlenül végzett tevékenységének elismerése, mely a következő üzenetet hordozza a külvilág számára: A nyugdíjas pedagógus ha nem is harsogva és látványosan, de mindig a község gyarapodása érdekében  dolgozott.