Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
Kiss László szerint ma sokkal jobb a helyzet, mert egyre több egyesület rendelkezik felszerelésekkel ellátott gépjárműfecskendővel, ezért a bonyolultabb esetekben is helyt tudnak állni. A tűzoltó alezredes még ennél is fontosabbnak tartja, hogy az egyesületi tagok részt vesznek a képzéseken. – Mi is évente két alkalommal tartunk 40 órás önkéntes tűzoltó egyesületi képzést.
Nyaranta a csornai és a kapuvári járásban is versenyeznek egymással az önkéntes tűzoltók, akik különböző településekről érkeznek. 2025 júniusában több mint hetven raj mérte össze ügyességét. – Külön öröm, hogy a junior kategóriában öt-hat csapat, jellemzően óvodáskorú gyermek jelent meg a versenyen. Nagyon jól felkészült csapatokról beszélünk, ezenkívül több olyan egyesületről tudok, amelyek bármely tűzesetnél, káreseménynél bevonhatóak a hivatásosok mellé – fogalmazott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kapuvári Kirendeltség vezetője, majd hozzátette: Aki részt vesz egy ilyen rendezvényen, csak győztesnek lehet tekinteni, hiszen tenni akar a közösségért, a környék biztonságáért. A Szilsárkányban megrendezett csornai járási verseny első helyezettje Rábacsanak felnőtt férfi, második helyezettje Csorna ifjúsági fiú, a harmadik pedig Rábacsanak ifjúsági fiú csapata lett. Az Osliban megrendezett kapuvári körzeti versenyen a legjobb Fertőszentmiklós felnőtt férfi csapata lett, a második helyen
Tűzvédelem az aratási időszakban
Az évekkel ezelőttivel össze sem lehet hasonlítani a mezőgazdaságban fellelhető mai gépparkot. A mai modern berendezésekben sokkal több az elektronika, a forgó, súrlódó alkatrész, ami maga után vonhatja az esetleges hőfejlődést, a tüzek keletkezését. Az aratási szezon minden évben kiemelten tűzveszélyes időszak, mert az esetlegesen előforduló hibákból hamar tűz keletkezhet a száraz gabona betakarításakor – hangsúlyozta Kiss László, majd a következőre hívta fel a figyelmet: Minden esztendőben ellenőrizni kell a gépeket, mielőtt azok részt vesznek az aratásban. Az ellenőrzést megfelelő alapossággal kell elvégezni. Nem mindegy, hogy milyen a gép általános állapota, tehát ne legyenek rajta olajfolyások, sérülések. Fontos többek között, hogy rendben legyen az elektromos rendszer – mondta a tűzoltó alezredes, aki a kötelezően készenlétben tartandó tűzoltókészülékre, valamint a szikracsapó, illetve szikrafogó berendezések meglétére is felhívta a figyelmet.Osli felnőtt férfi, a harmadikon pedig Osli szenior csapata fejezte be a versenyt.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.