Báró Berg Gusztáv érdemei Kapuvár fejlődésében, gazdaságának kialakulásában vitathatatlanok, és ha a városról esik szó, mindenhol az ő munkájának eredményeivel találkozunk. Mostantól egy gyönyörű és tartalmas könyv emlékezteti az utókort a település jótevőjére és annak munkásságára.
Kapuvár polgármestere ha könyvet vesz a kezébe, a legtöbb olvasóhoz hasonlóan, általában két kérdést tesz fel magának: kiről vagy miről szól, illetve ki a kötet szerzője. Pavlóczki Béla Berg Gusztáv című könyve mindegyik szempontból figyelemfelkeltő, értékes alkotás. Hámori György örül annak, hogy nemcsak a készterméket vehette kézbe, hanem a fiatal szerző jóvoltából átélhette a kiadvány születésének minden meghatározó mozzanatát. A mű egyfajta hiánypótlás, mert aki fellapozza, rájön, hogy milyen keveset tudott eddig Berg Gusztávról.
Beküldés dátuma: 2014. 09. 30.
Nagy emberek a múltból - Soós Géza mezőgazdászi és közéleti tevékenysége
A kapuvári húsgyár egykori alapítója a környék két köztiszteletben álló „jótevőjétől” tanulta meg a tudatos gazdálkodást és a több ezer hektáros birtokrendszer irányítását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.