Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő csornai fórumának vendége volt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkára. Az est folyamán a választás tétjéről, és kiemelten a migráció kérdésköréről folyt az eszmecsere.
– Rövid sajtótájékoztatónk apropója az Európai Parlamenti választás, illetve ennek okán tartandó csornai lakossági fórum – fogalmazott Gyopáros Alpár, az est házigazdája. Nemcsak a választások előtt, hanem a kormányzati ciklus ideje alatt is fél- vagy egy évente meghívják az érdeklődőknek, hogy megvitassák közös dolgaikat – utalt az országgyűlési képviselő a rendszeres találkozókra. Szerinte egyre élesebb kontraszt alakul ki a brüsszeli álláspont és a magyar kormány véleménye között, ezért ismét időszerűvé vált a lakosság tájékoztatása.
– Brüsszel ma már – nyugodtan mondjuk ki, hiszen már ők maguk is mondják – ott tart, hogy pénzt vonnának el a magyar családoktól, a magyar településektől és az európai unió tagállamaitól mindannak érdekében, hogy felgyorsítsák a migrációt az öreg kontinens irányába. Ezzel szemben a kormány álláspontja teljesen világos: a bevándorlást meg kell állítani és azokat a forrásokat, amelyeket a magyar gazdaság részben kitermel, vagy az Európai Uniótól várunk, továbbra is a magyar családok és települések támogatására szeretnénk fordítani – hangsúlyozta Gyopáros Alpár. Ennek érdekében indította el a magyar kormány a június elsejével hatályba lépő családpolitikai intézkedéssorozatot, valamint kezdeményezte azt a településfejlesztési programsorozatot, melynek része a Modern
Városok és a Magyar Falu program – tette hozzá.
Minden magyar embernek felelőssége és hazafias kötelessége, hogy részt vegyen az Európai Parlamenti választáson, mert a tét ezúttal gyermekeink jövőjének biztosítása mellett Magyarország jogos érdekeinek megvédése – fogalmazott Magyar Levente.
Nemcsak hosszú, de szomorú is lenne felsorolni mindazokat a veszélyeket, amelyek ránk leselkednek, ráadásul azon közösségen belül, melyhez hazánk is tartozik. Mindamellett, hogy nem támogatjuk az Európai Egyesült Államok létrehozását, fontos nekünk az európai integráció, tehát Magyarország tagja akar maradni az Európai Uniónak. A következő nagyobb kulcskérdés a migrációs veszély kapcsán merülhet fel: Vajon sikerül-e megőrizni ezer éves kultúránkat, hagyományainkat, keresztény gyökereinket? Az európai állampolgárok, köztük a magyarok május 26-án megadhatják a felvetett kérdésekre a választ – emelte ki az államtitkár.
Az LMP nem fogja lebontani a határon felhúzott kerítést
Demeter Márta nem álmodott politikai pályafutásról, és első indíttatása baráti környezetéből jött.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.