Demeter Márta nem álmodott politikai pályafutásról, és első indíttatása baráti környezetéből jött. Ismerve baloldali kötődését, meghívást kapott az egyik fővárosi közösséghez, ahol hamar ráérzett annak lehetőségére, hogy mit jelent a másoknak nyújtott segítség és a közügyekben való aktív részvétel. Az országgyűlési képviselő mindezekről az LMP csornai lakossági fórumán beszélt.
„Kezdjünk új korszakot” címmel fórumsorozatot indított az LMP Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete. Koós László megyei programszervező bemutatta Csornán Demeter Mártát, aki kötetlen beszélgetést kezdeményezett a lakossági fórumon megjelent érdeklődőkkel. (Szerk.: A fórumról következő cikkünkben számolunk be).
– Soha nem készültem politikusnak, de a parlamentben nagyon sok olyan embert ismertem meg, akik világ életükben erre készültek. 2007-ben lettem tagja az MSZP-nek, hiszen családom abszolút baloldali beállítottságú volt. Ezt követően Budapesten beléptem a zuglói szervezetbe, 2010-ben pedig elnökségi tag lettem, 2014-ben a parlamentbe bejutottam. Ez egy olyan lehetőség, hogy az ember megpróbál belefolyni a közügyekbe, és elgondolkodik azokon a dolgokon, amelyek napi szinten felmerülnek. Rengeteg mindent kellett megtapasztalni és megtanulni ez alatt az idő alatt.
– 2014-ben nagy aktivitással és felelősségérzettel láttam neki a munkának a parlamentben. Sok gondolkodás és hosszas küzdelem után mondtam azt 2017. február 1-jével, hogy kilépek az MSZP-ből. Így kezdtem neki a független képviselőségnek, mert a hitem és meggyőződésem megmaradt, hogy érdemi változtatásra kaptunk felhatalmazást. 2014-ben ez nem történt meg, ezért nagyon markáns, kemény kritikát képviselő munkára van szükség. Nem a kákán is csomót keresve, hanem az emberek valós igényét az asztalra téve történjen olyan konstruktív ellenzéki munka, amely az eredményre, az emberek képviseletére koncentrál.
Demeter Márta független képviselői munkája révén került egyre közelebb az LMP-hez, ahol megtalálta mindazt, amit korábban hiányolt: a zöldpárt tagjai képviselői felhatalmazásukkal élve és nem visszaélve, kötelezettségeiket szem előtt tartva politizálnak.
A 21. századi megoldásokra törekvő LMP-ben egyaránt fellelhetőek a konzervatív értékek, valamint a munkavállalói jogok képviseletét, a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást előtérbe helyező szociáldemokrata törekvések.
Demeter Márta szerint világunk annyira összetett, hogy nyugodtan kizárhatjuk a következőt: egy adott problémára csak jobboldali, csak baloldali vagy vegytisztán liberális megoldás létezik. Az országgyűlési képviselő számára sokkal szimpatikusabb az a párt, amely rugalmasan reagál az újfajta kihívásokra, anélkül, hogy feladná elveit és értékeit.
Demeter Márta úgy tapasztalta, hogy egyre több konzervatív beállítottságú, reményvesztett ember éli meg az elmúlt hét évet egyfajta tragédiaként, a legnagyobb törést pedig 2014 óta érzik a választók. Az Orbán-kormány elszalasztotta azt a történelmi lehetőséget, amely stabil politikai felhatalmazás mellett biztosította volna a komplett, előremutató változtatásokat. A mostani rendszer szűk körű kedvezményezettjein kívül a többség csalódott maga és az ország helyzetével. A legtöbben a konzervatív gondolatokat is közvetítő LMP-ben látják az utolsó esélyt, mert meghaladja az eddigi politikai gyakorlatot.
– Akár baloldali, akár jobboldali személyről beszélünk, mindannyian a legjobbat kívánjuk az országnak, amelyhez persze felelős politikusok kellenek. Amikor az LMP az új irányról beszél, teljesen más minőségre gondol. Ezért nyilván nekünk is sokat kell dolgozni, de ugyanezt el is várjuk a teljes politikai palettától. A színvonalas politikusok azért versengjenek, hogy ki képviseli még jobban a választók érdekét. Olyan helyi képviselők legyenek, akik azért küzdenek, hogy ki tud többet tenni az ott élőkért – hangsúlyozta Demeter Márta, aki szerint a helyi közéletben sokkal több nővel találkozni, mint országos viszonylatban. Talán több fiatal érdeklődne a politika iránt, ha nemcsak az értelmetlen szélmalomharcot látnák, hanem a kézzelfogható eredményeket.
A megszólaló problémaként említette, hogy a szakmaiság kiveszett a kormányzásból, de még a vezető pozíciókból is eltávolították a hozzáértőket. A gazdasági életbe politikai hovatartozásuktól függetlenül megbecsült, jó szakemberek kellenének, a közéletbe pedig minőségi politikusok vihetnék előbbre hazánk fejlődését. Az ideális az lenne, ha a jól képzett politikusok (nem pártkatonák!) a szakma véleményére hallgatva hozná meg döntéseit. Az LMP tudatosan készül ennek megvalósítására.
Az LMP nem fogja lebontani a határon felhúzott kerítést. Azt is látni kell, hogy az Orbán-kormány kizárólag rendészeti intézkedésekre alapozta biztonságpolitikáját, de a probléma összetettsége miatt be kellene vetni a gazdasági és humanitárius eszközöket is. A saját nemzeti érdekeket figyelembe véve – a nemzetközi együttműködés jegyében – az uniótól is kérhetnénk több segítséget. Demeter Márta a menekültüggyel kapcsolatban kijelentette: – Az álhírekkel szemben az LMP nem támogat semmilyen felülről nyitott kvótát.
Beküldés dátuma: 2017. 12. 12.
A magyar kormány nem elvenni, hanem adni akar az embereknek
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő csornai fórumának vendége volt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkára.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.