A mester a szakmán kívül a munkaszeretetre is megtanította a fiatalokat

Varga Gyula mindig magaslati levegőre vágyott, ezért számára a tető maga jelenti a boldogság. Az ácsmester rokonsága, ismerősei és az egykori tanítványok körében nemrég ünnepelte 80.születésnapját Csornán.

Az ácsmester az élet minden területén magasra tette a lécet. A nemrég 80. születésnapját ünneplő iparosnak reggel ötkor kel fel a nap, s mi sem természetesebb neki, hogy mielőtt álomra hajtja a fejét, alaposan felkészül a másnapi munkára. 

– Nem tudom elgondolni, hogy mikor annyi iparos van, miért keresnek még mindig az emberek. Fantasztikus érzés ez, de bosszant, ha nemet kell mondanom valamelyik kuncsaftnak - hangsúlyozta Varga Gyula.

– Nagyon örültem, hogy átvehettem a stafétabotot. Apám is ács volt, ezért feltétlenül ragaszkodtam ehhez a szakmához, mert szebbnél szebb munkákat láttam nála - kezdte a visszaemlékezést a riportalany. - Néhány évesen felszalajtott a tetőre a szekercéért, miközben figyelte minden mozdulatomat. A győri építőipari technikumba jártam, majd a szakmunkásvizsga letétele után apám mellett dolgoztam. 1965-ben a Vas megyei árvíz idején lettem önálló kisiparos. 1970-ben volt a mestervizsgám, mely a következőképpen alakult: fényképen látható francia külvárosi kis ház alapján kellett a tervet elkészíteni, az egész házat, a födémrendszert, a tetőszerkezetet. A vizsgát kiváló minősítéssel fejeztem be – hangzott a visszaemlékezésben. Az épület egyébként annyira megtetszett Varga Gyulának, hogy később ugyanolyant épített magának Csornán. Mivel a ’70-es években még nem volt telefon, levélben kapta a megbízásokat, és térkép alapján találta meg a településeket, munkatársaival mégis mindenhova odaért. Egyik megbízás hozta a másikat, minden napra jutott egy–egy kisebb tető. Utána jöttek a középületek, templomok, lovardák és majorok. Hatalmas építkezések voltak mindenfele, és a magasépítőipari vállalatoknál alkalmazott zsaluzók mellett nagyon keresettek voltak a tetőkészítő ácsok.
A teljesség igénye nélkül a mester keze munkáját dicséri az új építésű ikrényi, az almásfüzitői templom, a közelmúltban elkészült munkák közül a csornai Széchenyi iskola tetőszerkezete, a celldömölki fürdő és camping fából készült szaunakomplexuma, a Provertha beledi üzemcsarnoka, a Sopron környéki óvodák, pld. a lövői, a kópházi, mosonszolnoki oktatási komplexum. A napi munka mellett mindig szakított időt a társadalmi munkára: dolgozott az épülő csornai termálfürdőn, a szolgáltatóházon, a tűzoltószertáron, de Győrbe is sok helyen segített.
Varga Gyula számos elismerést és kitüntetést kapott: a ’80-as években Társadalmi Munkáért Emlékplakett Arany fokozatát vehette át több alkalommal, Aranykoszorús Mester díjban részesült 1999-ben, 25 éves kisipari-vállalkozói munkájának elismeréseként ezüstgyűrűvel tüntették ki, 70 éves korában átvehette a Csorna Városért Emlékérmet.

– A megyének talán nincs is olyan települése, ahol ne dolgoztunk volna. Nem okozott gondot az új típusú tető kialakítása sem – mesélte Varga Gyula. Élete fő művének tartja budapesti Pasaréten készült ház tetőszerkezetét, melyen másfél évig dolgozott. Svédországból hazatelepülő barátja kérésére vállalta el a munkát úgy, hogy a svéd terveket magyarra fordították, és a a külföldi építésvezetőre sem tartott igényt. A megrendelő elégedettségét kifejezve, kétszer is meghívta a mestert tanulóival együtt Svédországba.

A csornai ácsot hazánk minden táján ismerik. Nála a fiatalok nemcsak a szakmát, hanem a munkaszeretet is egy életre megtanulták.
– A hosszú évek alatt sokat változott a szakma, de mindig igyekeztünk megfelelni a kihívásoknak. Olyan gépeket vásároltunk, amelyek megkönnyítik a munkát. Mikor 1972 körül még utánfutót sem igen lehetett látni, olyan fűrészgépet gyártottunk, amellyel bejártuk az országot. Akkoriban nem használtak fóliát, ezért gyorsabban ment a lécezés – fogalmazott a riportalany. A mester megkövetelte a pontos munkát, de aki megbízható volt, azt maximálisan megbecsülte. A kölcsönös tisztelet meg volt mind a két fél részéről: a tanulók ragaszkodtak Gyula bácsihoz, aki családtagként bánt beosztottjaival. Egyik segédje gyermekkora óta nála tevékenykedik, és a mestert arra kéri, hogy legalább addig tartson ki, míg ő is nyugdíjba vonul. Harminc tanulójából ketten sajnos elhunytak, de három–négy kivételtől eltekintve valamennyien a szakmában maradtak.
Az ácsnak mindkét lánya pedagógus lett, s reméli, hogy vője továbbviszi szakmáját. Varga Gyulát a mai napig mestersége élteti, ezért még legalább tíz esztendőn át szeretné folytatni a munkát. Mint mondta, ráér utána elgondolkodni, hogy meddig tovább. Nézete szerint a józan életnek, a munkának és a szabad levegőn töltött óráknak köszönheti aktivitását. Kívánságára a szűk családon kívül meghívták a sógorokat, sógornőket, barátokat, ismerősöket és a tanítványokat, akiktől azzal köszönt el, hogy szeretné viszontlátni őket a kilencvenedik születésnapján.