Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

A Téti Ifjúsági Fúvószenekarnál minden a csapatnak van alárendelve

Az amatőr zenekar abban különbözik a profitól, hogy nem tudnak minden fellépés előtt próbát tartani, ezért a karnagy néha a helyszínen dönti el, hogy mit fognak előadni. A Téti Ifjúsági Fúvószenekar nem hivatásos zenészekből áll, de több évtize Steszli Tibor alapító karnagy harminc egynéhány oldalas könyvben próbál röviden beszámolni az elmúlt negyven esztendő történéseiről. Szinte már számháborút folytatott önmagával, amikor felidézte, hogy hány zenészbálon, karácsonyi koncerten vettek részt, ezenkívül hány helyen jártak az elmúlt négy évtized alatt. 

– Egy konkrét szám jut most eszembe: a 40 év alatt 1500-1600 előadásunk volt. Nem tudunk mindig kiszámíthatóan összejönni, hiszen a felnőttek közül sokan dolgoznak. Óriási repertoárral kell rendelkezni ahhoz, hogy bármilyen helyzetben és rendezvényen megszólaljon a zene – fogalmazott Steszli Tibor.
Az 1998 óta egyesületi formában működő zenekar alapítója így folytatta: – Meggyőződésem, hogy a mai kor és szokásai nem kedveznek egy fúvószenekar elindításának. Annak idején, a ’70-es években éledeztek az úttörőzenekarok. A szülők valami pluszt akartak adni a gyerekeknek, ezért beíratták őket. Téten az volt a külön szerencse, hogy akkor nem volt másra lehetőség, ezért nálunk kötöttek ki a gyerekek. Ha kialakult már egy „adatbázis”, ahhoz könnyebb hozzátenni valamit.
Folyamatosan változnak az igények, a fellépési helyszínek, ezért nem az volt az elsődleges, hogy mikor mit játsszunk. Nem hiszem, hogy az országban van még egy olyan fúvószenekar, amelyik annyi templomban játszott volna, mint mi. A gyerekek annyira élvezik hogy néha maguktól állnak elő az ötletekkel, és a netről letöltik a kottákat, majd azt gyakorolják. Kicsit önjáró már ez a zenekar, mert a gyerekek nemcsak nagyon jó hangszeresek, hanem lelkileg is teljesen toppon vannak.

A siker mögött háromszereplős rendszer húzódik meg. A tanárok hajtják a fiatalokat, ami manapság egyre kevésébé divat. Sokan inkább ráhagyják a gyerekre: akarja jó, ha nem, akkor beletörődnek. A karnagy szerint így nem lehet komoly eredményre számítani. Mindemellé olyan szülők kellenek, akik a gyerek mellé állnak, mert a zenetanulás nagyon komoly munkát jelent. A tanuló ne azt érezze, hogy egyedül szenved, mert bizony az első időkben kemény kitartást igényel; aztán ha jól végezte feladatait, akkor számíthat az elismerésekre. Manapság nehéz felvenni a versenyt a számítógépekkel, mert kevésbé vonzó dolog, hogy odaálljanak a hangszer mögé.

– Nagyon sokat forogtam nagy zenészek között is; ők azt szokták mondani, ha minden gyerek apjának és nagyapjának ott volt a kezében a trombita, akkor az utódok is meg fogják próbálni. Ez hatalmas hajtóerő tud lenni. Ma hiányzik a motiváció, ezért kitartóan kell ösztönözni a gyerekeket, hogy jöjjenek a próbákra, mert ha nem adják fel, akkor a komoly eredményekre számíthatnak – hangsúlyozta a zenész.
– Tamás fiam 15 éve foglalkozik az utánpótlás zenekarral. A munka dandárját már ő végzi el. Hozzám, az ifjúsági zenekarba már úgy kerülnek a gyerekek, hogy tudnak kottát olvasni. Olyan is előfordul, hogy a kis zenekarból bekerülve az ifjúságiba, szólamvezető lesz a fiatalból, mert annyira felkészült. Minden korszakban vannak népszerűbb hangszerek, ezért előfordul, hogy 15 gyerekből 12-en fuvolázni akarnak. Ennyit viszont nem lehet felvenni a zenekarba. De akkor mi lesz a csapatmunkával? – osztotta meg a tévénézőkkel kételyeit Steszli Tibor, majd megadta a választ: – Nálunk minden a zenekarnak van alárendelve. Ilyenkor elgondolkodtatjuk a szülőket, hogy más hangszert válasszanak a gyerekek. Nálunk azt nem lehet megcsinálni, mint egy nagy győri zeneiskolában, hogy felveszünk még egy fuvolatanárt. Hiába van nekünk 12 fuvolistánk, mert abból nem lehet zenekart csinálni. Csak akkor lehet, ha a fuvolistától az ütősig mindenfajta hangszer tudója jelent van a csapatban.
– Sajnálom azokat, akik valamit felépítenek, és a családon belül nincs kinek továbbadniuk. Hiába van a földművesnek rengeteg földje, ha nincs aki megművelje. A saját gyerekemnek abból tudok a legtöbbet adni, mint amit az elmúlt hatvan év alatt magamba gyűjtöttem. Neki ezért nem kell külön megküzdenie, mert a tapasztalataimat boldogan átadom neki. Ennél többet egy apa nem is kívánhat, mint hogy a fiával a legnagyobb harmóniában képes együtt dolgozni.
Steszli Tibor mikor annak idején belekezdett a zenekar szervezésébe, egy konkrét terv lebegett a szeme előtt, hogy holnap is rendesen kell elvégezni a munkát.

Beküldés dátuma: 2016. 03. 22.

Kapcsolódó hírek

  • Kreatív iskolai verseny a „megyerikum”-okról

    Gecsei Edit, a „Három vármegye kincsei” című csornai vetélkedő szervezőbizottságának elnöke arra kérte a gyerekeket, hogy ismerjék fel a környezetükben lévő azon értékeket, amelyekről korábban már olvastak, és találkoztak velük egy-egy élethelyzetben.

További hírek