Duplán örül Bágyogszovát polgármestere: átadták az új körzeti megbízotti irodát, és az ott dolgozó rendőr elfogadta az önkormányzat által felajánlott szolgálati lakást, így együtt tölti hétköznapjait a helyiekkel.
Több célt szolgál a valamikori bágyogszováti tanácsháza épülete, ahol a felújítás után helyet kapott az új körzeti megbízotti iroda. Horváth László elmondta, hogy már a ’70-es években is működött a faluban, de a mostani sokkal szebb és rendezettebb, továbbá olyan eszközök állnak az ott dolgozók rendelkezésére, hogy hatékonyan teljesíthetik a szolgálatot.
– Az épületet pályázati pénzből újítottuk fel, a körzeti megbízotti irodához pedig saját anyagi erőforrásainkat biztosítottuk. A mintegy félmillió forintból a megyei rendőrkapitányság munkatársai olyan széppé tették a helyiséget, hogy öröm benn dolgozni. Sokkal komfortosabbak a munkavégzés feltételei. Biztosítva van az állandó fűtés, ezért bármilyen zord időben ki lehet nyitni – tájékoztatta televíziónkat Horváth László polgármester.
A közösséghez tartozás és a játék öröme motiválta a régi bágyogszováti kézilabdásokat.
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.
Kis város, ahol ráadásul mindig fúj a szél – osztotta meg Pál Melinda Csornára költözése utáni első tapasztalatait a Rábaközi Televízióval.
A csornai önkormányzat folytatja a meglévő, de rossz állapotú parkolók felújítását és lehetőség szerint újakat is terveznek.
– Jézus Krisztus által olyan Istent ismert meg Luther Márton, aki megváltót küldött az ember számára, hogy ne kelljen a bűnei miatt aggódnia.