Az államhatalom nemcsak megtalálta, de meg is torolta az ’56-os „főkolomposokat”

  Televíziónk mindenképpen foglalkozni akart a témával, de hogy ez ne a hagyományos előadói stílusban történjen, azt javasoltam riporterünknek, hogy a diákokat is vonjuk be a készülő eszmecserébe. A fiúk mindvégig megőrizték  kérdező szerepüket, és  felváltva intézték kiegészítésre váró, ereszkedő hanglejtésű mondataikat Pavlóczky Bélának, aki viszont megint hozta jól ismert formáját: szavai nyomán megelevenedtek a történelmet alkotó személyek, hogy a tankönyvek lapjaiból kilépve, múltidéző emlékként újra bejárják a főváros és Csorna utcáit.

Varga Máté kérdése csak elsőre tűnhet egyszerűnek. A fiú azt tudakolta tanárától, hogy mit jelent a mai kornak ez a vészterhes időszak. - A magyar nemzet számára több dolgot is jelent 1956 - kezdte a párbeszédet a pedagógus, majd leszögezte:  Elsősorban a magyar nép diktatúrával szembeni forradalmát, illetve a szovjet megszállókkal szembeni szabadságharcát. Huszadik századi történelmünk kiemelkedő jelentőségű eseménye október 23-a. Anczenberger Dávid arra volt kíváncsi, hogy mióta szerepel az 1956-os évforduló a nemzeti ünnepek sorában. - Az 1990-ben megválasztott országgyűlés az első ülésén fogadta el október 23-át, mint nemzeti ünnepet, így most már több mint húsz éve emlékezünk a magyarok diktatúra elleni felkelésére - hangzott a válasz.

- Milyen előzményei voltak az 1956-os eseményeknek? - érdeklődött Máté. A szakember az 1949-es dátumot jelölte meg abból az elgondolásból, hogy akkor jutott vezető szerephez a kommunista párt hazánkban. Az átalakulás nem sokáig váratott magára, amit a szovjet minta alapján képzeltek el. Sztálin szolgáltatta a modellt, ami egyenlő volt az emberi jogok semmibe vételével, akinek pedig ez nem volt ínyére, súlyos árat fizetett érte: gyilkosság áldozata lett vagy jobb esetben átnevelő táborba kényszerítették. Sztálin 1953 márciusában bekövetkezett halála után némi enyhülés következett, ami Magyarországon a reformokat és a táborok bezárását eredményezte. 1955-ben ismét a ‘49-es elveket valló emberek kerültek hatalomra - hangzott a folytatásban -, akik a szocializmus útjára terelték országunkat. Pavlóczky Béla szerint  elkövették azt a hibát, hogy nem számoltak a két időszak közötti folyamatokkal, amelyek valójában 1956-ban értek be. Melyek is ezek? Az emberek foglalkozni kezdtek a politikai és a gazdasági eseményekkel, s az eddig egységesnek ható kommunista erőn belül megjelent a reformellenzék, melynek élére Nagy Imre és társai álltak. Október 23-a ezen előzmények kicsúcsosodása: a nép haragja  ledöntötte a zsarnokság jelképének számító Sztálin-szobrot, tüntetés alakult ki többek között a Magyar Rádió székházánál, fegyveres harc az ÁVH-sokkal.

Máté az 1956-os események csornai vonatkozásaira kérdezett rá. A rábaköziek a rádiót hallgatva jutottak hozzá az információkhoz, és október 25-én mozdultak meg az emberek. A lakosság jelentős része kivonult a mai Szent István térre, ahol ledöntötték a szovjet emlékművet, a szocialista köztársaság címerét pedig csákányaikkal apró darabokra zúzták. Másnap a tüntetők összetűzésbe kerültek a csornai járási párttitkárral, név szerint Sárosi Jánossal, s nem sokon múlt, hogy verekedésbe torkoll a perpatvar. Székely Sándor nyugtatta meg a tömeget, majd vezényletével fogalmazták meg a helyiek követeléseit a fővárosi 16 pont alapján. Még aznap este megalakult az ideiglenes nemzeti tanács Csornán. Nem csoda, hogy a két Csukás-diák alig bírta türtőztetni mosolyát a következő napi intézkedések hallatán, hisz ennyi év távlatából tényleg kicsit furcsán hat: a rendkívüli eseményekre hivatkozva szesztilalmat rendeltek el városszerte. (Ennek gyakorlati betarttatásáról és ellenőrzéséről nem szól a fáma.) A történelemtanár továbbá megemlítette október 28-át, amikor az ideiglenesből tényleges tanács jött létre Csornán. Október utolsó napján röplapokat terjesztettek a településen. A felhívás a forradalmi katonai tanács  követeléseit rögzítette. Dávid azon érdeklődésére, hogy konkrétan mit kívántak elérni, a tanár hosszasan sorolta a korabeli cédulán szereplő fogalmazványt. November 3-át kiemelt jelentőségű napnak nevezte a Csukás tanára. Hajtó Ferenc csornai párttitkárt és ÁVH-s társait a művelődési központban vonták felelősségre, a premontrei rendház épületében pedig 31 település forradalmi bizottságának küldöttei jelentek meg, hogy megválasszák a járási nemzeti tanácsot.

Pavlóczky Béla összességében úgy ítélte meg a csornai közönség viselkedését, hogy mindvégig nagy türelmet és toleranciát tanúsítottak ezekben a nehéz napokban is. Valószínű, kevesen sejtették közülük, hogy tananyaggá válnak és nevük bekerül a történelemkönyvekbe.