Az egykori barátoknak, táncosoknak az egyik legnagyobb öröm, amikor évtizedek múltán újból találkozhatnak. A helyszín Bágyogszovát, ahova egyenesen Floridából érkezett az esemény szervezője, hogy a magyar népi kultúrát felelevenítve adják át az utókornak.
Volt osztálytársak, valamikori táncosok találkoztak nemrég Bágyogszováton. A negyedi alkalommal megrendezett összejövetelen Darázsdi Géza köszöntötte a megjelenteket.
– A hatvanas évek elején még tévé sem volt, telefonról meg szó sem lehetett. Éltük a magunk kis életét, örültünk annak is, hogy összejöhettünk, táncolhattunk. Nyilván a lányok is a közelben voltak. Annak a kornak is meg volt a maga szépsége, hiszen akkor voltunk fiatalok.... De most is azok vagyunk! – mondta nevetve az egykori táncos.
Az emlékezetes, sokak által felidézett megyei döntőt 1964-ben Szanyban rendezték meg, melyen tizenhat táncos vett részt. A bágyogszovátiak továbbjutottak, de pénz hiányában nem tudtak indulni az országos megmérettetésen.
A fitt megjelenésű, 75. életévét idén ünneplő, Egyesült Államokban élő Simon Elemér büszke bágyogszováti származására, a magyar virtust pedig sosem feledte, ezért külhonban szórakoztatta honfitársait. A New Yorkban és környékén, New Jersey-ben, Pennsylvaniában működő magyar klubokban muzsikált, később pedig Floridában hallgatták több százan a könnyűzenét. Legtöbbször a ’70-es évek táncdalait adta elő.
Az USA-ból hazalátogató nyugdíjas mesélt arról a Miamiban működő vasárnapi iskoláról, ahol magyar nyelven oktatják a fiatalokat. Simon Elemér szerint ha a szülők magyarul is beszélnek gyermekeikkel, akkor az amerikaiak közt nevelkedett fiához, Péterhez hasonlóan különösebb erőlködés nélkül is elsajátítják mindkét nyelvet. A bágyogszováti találkozóra édesapját elkísérő, a dubai Emirates légitársaság pilótájaként dolgozó Péter a magyar írást is tökéletesen megtanulta.
– Ajándék az Istentől, ha össze tudunk jönni a barátokkal, rokonokkal és feleleveníthetjük a múltat, a régi szép időket. Nem volt könnyű, küzdöttünk azokban az időkben, mert kevés támogatást kaptunk, de az már elmúlt és mi meg itt vagyunk, és ez a lényeg – fogalmazott Simon Elemér, akinek a rezgő csárdástól mára kissé megkopott térdei még mindig bírják a strapát. Egészsége megőrzésében első helyre tette a helyes étkezést, ami mellett legalább olyan fontos a rendszeres testmozgás, ami lehet tánc vagy séta.
Simon Elemér végül megköszönte a Rábaközi Televíziónak, hogy kameránkkal rögzítettük a bágyogszováti táncosok találkozóját, mert a képi és hangzó anyag, valamint a képek örök emlékül szolgálnak a régi barátoknak.












Egykor és most: 25 éve NB II-es bajnokságot nyert a bágyogszováti kézilabdacsapat
A közösséghez tartozás és a játék öröme motiválta a régi bágyogszováti kézilabdásokat.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.