A csornai Szociális és Gyermekjóléti Központ munkatársai a járvány ideje alatt sem hagyták magukra a segítségre szoruló ügyfeleket. A megnövekedett ebédszállítást két autóval oldják meg – számolt be a változásokról Némethné Élő Zsuzsanna. Elmondta, hogy a szakemberektől rendkívüli rugalmasságot kíván ez az átmeneti időszak, hiszen naponta változhat a helyzet.
A Család és Gyermekjóléti Központ munkájában hozott leginkább változást a veszélyhelyzet. Az intézmény beszüntette a személyes ügyfélfogadást, ezért kizárólag telefonon és elektronikus levelezés formájában érhették el az ott dolgozó szakembereket. Némethné Élő Zsuzsanna szerint ez a fajta távolságtartás különösen megterhelő az őket megkereső családoknak, hisz számukra különösen fontos a személyes kapcsolattartás. Az intézményvezető hozzátette: Amennyiben olyan helyzet állna elő, hogy halaszthatatlanná válik a szemtől szembeni megbeszélés, természetesen lehetővé teszik a találkozást.
– Jelentős változást hozott az intézmény életében, hogy a fenntartó rendkívüli szünetet rendelt el a bölcsődében. Csak azokat a gyerekeket fogadtuk, akiknek szülei egyáltalán nem tudták megoldani a nap közbeni felügyeletüket.
Kiemelten fontos lett a fertőtlenítés, melyre eddig is sor került, hiszen sok kisgyermek tartózkodik a közösségben, de még jobban odafigyeltek rá ebben az időszakban.
Az intézmény dolgozói rugalmasan oldják meg egymást közt a feladatokat, és olyan tevékenységet is elvégeznek, mely eddig nem tartozott a munkakörükbe. Segítenek az idősek ellátásában, a bevásárlásban, az ebédkiosztásban.
Ezenkívül a szociális étkeztetést érintette még a változás, mert annak is a szociális intézmény dolgozói gondoskodnak az ebédszállításról, akik eddig a hét minden napján elvitték az ebédet a kórház konyhájáról. – Hétköznap két autóval visszük az időseknek az ebédet, mert a 70 éven felüliek ellátása is a feladatkörükbe került, ami a gyógyszerkiváltásra és a bevásárlásra is vonatkozik – hangsúlyozta a riportalany, hozzátéve: A veszélyhelyzet idején az összes ellátott mellett Csornán több mint harminc idős személy kérte pluszban a segítséget. Persze olyan is volt, aki lemondta a szolgáltatást, mert családja gondoskodott róla, de aki jelentkezett a szociális intézménynél, mind megkapta az ellátást.
A harminc fő ellátására alkalmas Laky Döme utcai idősek napközi otthona a veszélyhelyzet idején zárva tart. Az intézményben huszonhét nyugdíjassal foglalkoznak, akiknek igény szerint reggelit, ebédet, uzsonnát biztosítanak, valamint kiváltják szükséges gyógyszereiket. A „szépkorúak” az elmúlt hónapokban sem maradtak teljesen magukra, mert a gondozók naponta érdeklődnek hogylétük felől, valamint rendszeresen látogatják őket. A többség alig várja, hogy visszatérhessen a megszokott közösségbe, mert a társak és a gondozónők is hiányoznak.
Némethné Élő Zsuzsanna a helyi operatív törzs tagjaként megerősítette információnkat: jelentős összefogás jött létre a városban a veszélyhelyzet hatására. – Minden segítség a rendelkezésünkre áll, el vagyunk látva gumikesztyűvel, maszkokkal és bármire szükségünk volt eddig, az önkormányzattól azonnal megkaptuk. Az egyszer használatos eszközöket cseréljük, mert folyamatosan jön az utánpótlás.
Nagy igény van a nyári napközis táborokra
Csornán hagyományossá vált, hogy a gyermekjóléti szolgálat minden nyáron napközis tábort szervez azon gyermekek számára, akiknek szülei nem tudják több hétre megoldani az iskolások szünidei felügyeletét.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.