Az előrevivő céloknak megtartó ereje lehet egy amatőr csapat életében – mondta Kőszegi-Németh József. A 2019-ben újjáalakult kapuvári fúvósok karnagya büszkén beszélt a zenészek teljesítményéről. Az állandó fellépések mellett a fejlődésre helyezik a hangsúlyt.
Egy évvel ezelőtt kereste meg a kapuvári zenekar néhány muzsikusa Kőszegi-Németh Józsefet, amikor tudomásukra jutott, hogy személyében egy karnagy költözött a negyedórányi autóútra lévő Beled városba. A meglepetés erejével hatott a dirigens gyors válasza, mert már a rákövetkező hétre kitűzte a kezdés időpontját. Az első próbán huszonhatan jelentek meg, és a zenészeknek sokat jelentett Hámori György polgármester személyes látogatása, aki a támogatásáról biztosította a zenekart. A szavakat tett követte: a város stabil próbatermet biztosít számukra a Hany Istók Kerékpáros Centrumban. Kapuvár önkormányzata – a múltjára és az újjáalakulására való tekintettel – „Kapuvár 50" Emlékéremmel ismerte el tavaly év végén a fúvósok munkáját.
– Örülök, hogy olyan szimpatikus csapatot ismertem meg, melynek nagyon jó az élére állni. Teljes mértékben vevők arra a miliőre, amely meghatározza egy fúvószenekar működését – beszélt az indulásról Kőszegi-Németh József, aki mindjárt az elején megfogalmazta elképzeléseit: az újjáalakuló kapuvári fúvósok emlékezetes játékukkal tűnjenek ki a hasonló zenekarok közül. Mivel szerette volna mindezt elérni? Úgy, hogy minden darab tartalmazzon valami olyan egyediséget, amely miatt még a zenésztársak is felkapják a fejüket.
A karnagy szerint Kapuvár Város Fúvószenekara képes megmutatni azt az előadásmódot, illetve hangszereivel megszólaltatni azt a fajta muzsikát, amely kiemeli őket az amatőröktől elvárható stílusirányzatból.
Két év múlva méltó módon szeretnék megünnepelni az eredeti, újjáalakulás előtti zenekar megalapításának 60. évfordulóját
Szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta a közönség Carl Teike Vadász indulóját Kapuvár Város Fúvószenekarának 60 éves jubileumi koncertjén.
Bűnmegelőzési szempontból az egyik legfontosabb téma a drogprevenció, ezért a rendőrség időről-időre felhívja a figyelmet a kábítószerek veszélyeire.
A „Táncoló lábak” fesztivál a közösség erejének, az örök ifjúságnak és az összetartozásnak az ünnepe, benne a tánc pedig a közös „nyelv” – ezekkel a szavakkal köszöntötte dr.
Kapuvár 2025 tavasza óta eseményekben gazdag időszakot tudhat maga mögött. Horváth László polgármester a legfontosabb fejleményekről tartott tájékoztatót a Rábaközi Médiacentrum nézőinek.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.