Idegen érdekek áldozatai a Don-kanyarnál elesett, megnyomorított magyar katonák

Miért kellett a 2. magyar hadsereg katonáinak a frontra indulnia? A bolsevizmus vörös kísértetét és a visszacsatolt területekért hozandó áldozatokat még értették, de ha a hazát védeni kell, miért nem a Kárpátok gyűrűinél? – ehhez hasonló kétségek merültek fel a magyar honvédekben. A Don-kanyarnál harcolt katonákra emlékeztek Kapuváron.

Tarr János, az utolsó Dont megjárt, a Haza Szolgálatáért kitüntető oklevéllel elismert kapuvári veterán a 96. születésnapja előtt néhány hónappal, 2016 márciusában pihent meg örökre. Kapui Pál elnök (Kapuvári Bográcsos Egyesület) kezdeményezésére, már évek óta tartanak megemlékezéseket a városban, a Don-kanyarnál harcolt és elesett magyar katonák emlékére. Az idei rendezvény a Szent Anna-templomban kezdődött, ahol dr. Szaradics József tábori lelkész ezredes celebrált ünnepi szentmisét, melyet orgonajátékával Bognár Dávid kísért. Közreműködött Najdekné Kováts Éva és Vargáné Halász Viktória.

– 79 évvel ezelőtt szenvedte el a magyar nemzet hadtörténetének egyik legnagyobb tragédiáját a doni offenzívában. 1941. június 22-én Hitler megindította az ún. Barbarossa-hadműveletet – mondta dr. Hoffer Imre. Az önkormányzati képviselő Horthy Miklós emlékirataiból idézett: «Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy minden kihívás nélkül hadat üzenjen Oroszországnak». 1942 elején Hitler kikényszerítette a 2. magyar hadsereg felállítását. 207 ezer fős összlétszámából 120 ezren vettek részt a harcokba. – A magyar hadsereg 1942 novemberéig a Don-menti csatákban sok ezer embert elveszített, személyi állományában és fegyverzetében megfogyatkozott, súlyos utánpótlási gondokkal küzdött és nehézfegyverek nélkül várta a korszerűen felszerelt, bő utánpótlással , hatalmas létszámfölénnyel rendelkező Vörös hadsereget. 1943. január 12-én az emberfeletti áldozatok ellenére bekövetkezett az összeomlás – tette hozzá.
– 70 ezer honvéd soha nem tért vissza a szülőföldjére, de a hazaérkezettekre sem várt sok dicsőség. A Rákosi- és a Kádár-rendszer minden elképzelhető módon igyekezett elfeledtetni Magyarország fegyveres részvételét a 2. világháborúban. a túlélőkre mellőzés, feledés, vagy néha sokkal rosszabb, üldöztetés várt idehaza. Az események újraértékelésére csak 1990-ben kerülhetett sor – hangsúlyozta dr. Hoffer Imre, majd Néhai Antall József gondolataival zárta ünnepi köszöntőjét: Nem a katona felelős a történtekért. Tiszteletet érdemelnek a túlélésért harcolók, akik közül sokan azért is küzdöttek, hogy százezer társuk megmeneküljön.

Mindennapi életünkben a jó és a rossz dolgok együttesen formálnak bennünket olyan emberré, amilyenné végül válunk – utalt arra Pavlóczki Béla, hogy nemzeti történelmünk nem örömteli, lelkesítő, hanem szomorú periódusához tartoznak a Don-kanyarnál történt események. Az ország minden pontjáról, így Kapuvárról is behívták a honvédeket a haza védelmére. 1942 tavaszán a kapuváriak búcsúztatása a mostani megemlékezésnek helyet adó Szent Anna-templomban, majd a mellette lévő téren történt – fogalmazott a történész, majd így folytatta: – Képzeljék csak el azokat a kapuváriakat, azokat a környékbeli ifjakat, akiktől családtagjaik könnyes búcsút vettek, lekísérték őket a vasútállomáshoz. Mi játszódhatott le az ő fejükben, amikor az 1. világháborús emlékmű mellett álltak és bizonyára a tekintetük rátévedt az első világégés halottaira emlékeztető monumentális alkotásra és azért fohászkodtak Istenhez, hogy visszajöhessenek ide Kapuvárra, a Rábaközbe szeretteikhez.
– Óriási áldozatokat követelt ez a felesleges háború, amit nem mi akartunk vívni, de sajnos belekeveredtünk ugyanúgy, mint az 1. világháborúba – hangsúlyozta Pavlóczki Béla, akinek mindkét nagyapja megjárta a világháborút és szerencséjének köszönhetően visszatértek a pokolból.

Az ünnepséget követően a megemlékezők elhelyezték koszorúikat a Fő téri világháborús emlékműnél, ahol a Kapuvári Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület dalköre, illetve Horváth István adta elő műsorát.