Csorna szeretne együttműködési megállapodást kötni a kínai Dingzhou várossal. A kezdeti lépések megtörténtek: tavasszal magyar delegáció utazott Kínába, majd onnan érkeztek vendégek nemrég a Csornai Városnapra. Major András, Csorna alpolgármestere elmondta: Reményeik szerint a kapcsolatból mindkét település profitálni fog.
Jia Xiao Ming, az 1,3 millió lakosú Dingzhou város alpolgármestere tolmácsa segítségével válaszolt kérdéseinkre. Elmondta, hogy települése kapcsolatot kíván létesíteni Csornával. A kínai delegáció először járt a Rábaközben, ahol megfogta őket a tiszta környezet és a kedves emberek. Csornával elsősorban a mezőgazdaság területén képzelik el az együttműködést, de idővel ez más irányba is kiterjedhet.
A Csornai Városnapon rendezett „Gasztro-csatáról” elmondta, hogy náluk is vannak hasonló rendezvények, de kicsit másként zajlanak, mert nagyon sokan vannak. A kínaiak egyébként végigkóstolták a magyaros ételeket, amelyeket nagyon ízletesnek találtak.
Németh Jenő, a Silvanus csoport ügyvezető igazgatója kereste meg anno Csornát, hogy felhívja a figyelmét a kínai településre, mely olyan magyar partnereket keres, ahol fejlett a mezőgazdaság, esetleg a szőlészet és a sajtgyártás. A csornai delegáció májusban járt Dingzhou-ban, ahol dr. Bónáné dr. Németh Katalin és
Major András megalapozták a leendő magyar–kínai kapcsolatot. Mint a legtöbb kínai település, Dingzhou is rendkívül szmogos levegőjű, emiatt a napot, sőt még a felhőket is ritkán lehet látni, ugyanakkor rend és tisztaság uralkodik náluk. Különösen érdekes a magyarok számára az ottani kultúra.
– Testvérvárosi szerződést még nem írtunk alá, mert az a célunk, hogy előbb mindkét település mélyebben, részletesebben megismerje a másikat. Nagyon jó úton haladunk, kedves emberekkel ismerkedtünk meg Kínában. Ahogy látom, ők is jól érzik magukat nálunk – mondta Major András a Csornai Városnapon. Csorna alpolgármestere hozzátette: megpróbálják minél alaposabban bemutatni a rábaközi települést a látogatóknak. Miután a kínaiak megismerkedtek Csornával, vendéglátóikkal Győrbe utaztak.
– Nagyon örülünk, hogy ilyen hamar viszontláthattuk őket Csornán, és bízunk a kedvező, pozitív folytatásban – egészítette ki a csornai alpolgármester mondanivalóját.
Dingzhou komolyan gondolta a testvértelepülési kapcsolat kiépítését, mert Jia Xiao Ming elárulta, hogy Magyarországra fog utazni a kínai város polgármestere, hogy folytassák a tárgyalásokat.
Advent első vasárnapja Csornán
November végén megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a csornai jégpálya. Advent első vasárnapján ünneplőbe öltözött a város és kigyúltak a település káprázatos fényei.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.