Hagyományéltető a fehértói falunap, hiszen sokadik alkalommal rendezték meg a tóközi településen. A szeretetérzésnek többféle árnyalata van, amelynek egyik formája a jól megszervezett közösségi program.
Fehértón változatos programokkal várták a helyieket és a távolabbról érkező vendégeket. Az önkor
mányzat és a Fehértó Jövőjéért Egyesület szervezésében megrendezett falunapon a gyerekek kipróbálhatták a vízi dodzsemet és a pónilovas kocsikázást. A makettautó-kiállítást a hivatali épület nagytermében tekinthették meg az érdeklődők. Délelőtt ügyességi versenyek és vetélkedők szórakoztatták a közönséget. Ebéd után Horváth László szolgáltatta a talpalávalót, majd a Holle Anyó Színház bemutatta gyermekeknek szánt színdarabját. Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház művésze operett és musical részleteket adott elő. Szabó József „Piktor” és zenekarának műsora után megtartották a tombolasorsolást, melynek fődíja egy mosogatógép volt. A Kelet Lányai hastánccsoport bemutatóját követően Zoltán Erika lépett fel Fehértón, ahol az Ötlet együttes hajnalig tartó utcabáljával zárult a falunap.
Nagy Emma Zsófia ünnepi köszöntőjében megemlítette, hogy sokan hozzájárultak a falunap sikeréhez. Hálával tartoznak mindazoknak, akik önkéntes munkát vállaltak, hogy boldoggá tegyenek másokat.
- Szüntelenül adni kell, érzelmet, gondolatot és hitet is – fogalmazott a település nyugalmazott tanítója.
Cele József önkormányzati képviselő televíziónknak két folyamatban lévő pályázatról számolt be: Az egyik a Tó és Szőlő utca elhasználódott járdaszakaszainak felújítására, a másik projekt pedig egy fitness és sportcentrum megépítésére vonatkozna. 2016 év elején nagyszabású beruházást valósítottak meg Fehértón, amely a templom környezetét és a Dózsa György teret érintette. A faluban régóta tervezték a park térkövezését, mely idén beteljesült
Gondűző falunap Győrsövényházon
A 27. alkalommal megrendezett győrsövényházi falunapon ottjártunkkor épp egy sramlizenekar muzsikált a háttérben, ezért kicsit jobban oda kellett figyelni a polgármester szavaira.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.