Hirdetés

Megemlékezés az iskola névadójáról

Lassan már a falusi gyerekek is ott tartanak, hogy csak a hipermarketekben találkoznak a málnával és az eperrel, ezért a pedagógusok nagyon fontosnak tartják a gyakorlókert kialakításához hasonló akciókat. A bágyogszováti általános iskola ráadásul olyan „referencia kertet” szeretne kialakítani, amely a többi intézménynek is mintául szolgálna.

Bágyogszováton 2011 óta megrendezik a csornai tankerülethez tartozó iskolák körében a vers ünnepét. Minden résztvevő az ünnepre készült emléklapot és tollat kapott, amelyeknek felirata a magyar költészet napjára és Bágyogszovátra emlékezteti őket. A jutalmazottak Virányi Melinda, Bágyogszovátról elszármazott keramikus kézzel festett, erre az alkalomra készített szívecskéit vihették haza.
Az iskola támogatást nyert a TIE-projektre (Teljes körű Egészségfejlesztés), amely a TÁMOP 6.1.2 „Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú intézményekben, valamint szabadidős közösségi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az iskolán kívüli szereplők bevonásával” keretén belül valósul meg.
A programon hetven diák vett részt; alsósok és felsősök kb. fele–fele arányban. A költemény szabadon választható, a rendezők mindössze annyit fogalmaznak meg, hogy magyar költő művét adják elő. Azt gondolnánk, hogy a gyerekekhez közelebb állnak a mai modern alkotások, de sokan választották a régi klasszikusokat, tehát széles volt a skála.

Ekkora létszámot csak profi szervezés mellett lehet fogadni. Az iskolában egy csapatként közreműködtek – mesélte Németh Marica. Az igazgatónő szerint mindenki tudta a dolgát már az előkészületek során is. Alighogy befejeződött költészet napi program, a pedagógusok már a következőre koncentrálnak. A bágyogszováti iskola is benevezett a – tizennyolc megye részvételével meghirdetett – teljes körű iskolai egészségnevelési programba. Németh Marica szerint a kezdeményezés olyan elemeket tartalmaz, amelyek ettől függetlenül is ajánlottak lennének az iskoláknak. Például célszerű felhívni a diákok figyelmét a következő dolgokra: Fogyasszanak egészséges ivóvizet, táplálkozzanak tudatosan, ne autóval hozassák magukat az iskolába, hanem közlekedjenek kerékpárral. A tanulók legyenek tisztában az alapvető elsősegély nyújtási ismeretekkel, a szájhigiéniával stb.
– Megpróbáltuk úgy szervezni a programot, hogy szakembereket hívtunk, akik előadásokat tartottak a gyerekeknek – fogalmazott az igazgató. – Mivel az egészséges életmód mindenki számára egyformán fontos, a projektben résztvevők az iskolai és megyei rendezvényeken nem versenyeznek egymással. Hiszen az egészségfejlesztésnek csak saját magunk fejlesztése lehet a célja a közösségi minták erősítése mentén.
A gyakorlókert nagy kihívás a bágyogszovátiaknak, ezért megpróbálják feléleszteni a régi hagyományokat. A nebulóknak nem lesz könnyű dolga az iskolához közeli, ugaron maradt területen, de szerencsére segítséget kapnak az önkormányzattól és a szülőktől. Külön–külön ültetik a fűszer- és haszonnövényeket, a gyümölcsfákat, a cserjéseket, a bokrokat. amikor beneveztek a programra, azt is magukra vállalták, hogy referencia kertet fognak létrehozni.

Az iskola kiváló kapcsolatot ápol a település lakosságával, ezért úgy szeretnék meghálálni a segítségüket, hogy felkészülnek és részt vesznek a közösségi rendezvényeken.

Beküldés dátuma: 2015. 04. 28.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.