A fehértói önkormányzat az évekkel ezelőtt félretett súlyadóból gazdálkodik és oldja meg önerős fejlesztéseit. Falunapi látogatásunkkor több sikeres pályázatról is beszámolt a polgármester.
– Az utóbbi időben két sikeres pályázatunk volt: 4 millió forintot nyertünk a volt iskolaépület előtti 56-os emlékmű elkészítésére, ami az önrésszel együtt 4,5 millió forintba került – mondta Fehértó polgármestere. Az óvoda teljes körű felújítása és külső szigetelése 6,5 millió forintból valósult meg. Utóbbi beruházásra 10,5 millióra volt szükség, a hiányzó részt szintén az önkormányzat pótolta. A település félretett 10,5 millió forintjából pedig rendbe tették a Dózsa téri járdát és utat.
A tavaly kívül-belül felújított iskolaépületet továbbra is az önkormányzat használja, ahova sikeres pályázat esetén átköltözik a könyvtár. A 3,5 millió forintos támogatást bútorzatra és könyvtári felszerelésre költenék, az épület másik felét pedig egy nagyvállalkozó irodának használja.
Tóth Alice hajdanán azt tanulta nagymamájától, hogy nincs olyan kevés pénzt, amit ne lehetne félretenni. Úgy tűnik, a nagyszülő tanácsa ma is hatékony, mert nemcsak működik a település, de a fejlesztéseiket is megvalósítják.
A régi fehértóiak tartják jó szokásaikat, ezért mostanság ugyanúgy összefognak a közös ügy érdekében. Így volt ez a legutóbb falunap alkalmával is, melynek elmaradhatatlan része a szabadtéri főzőcske. A cigány muzsika után helybeli zenészek gondoskodtak a hangulatról. A Petőfi verseket megzenésítő Kávészünet együttesre a polgármester egy győri borozgatás közben figyelt fel, ezért meghívta őket az idei falunapra. Mivel sokuk kedvence Nagy Balázs színművész, ezért erre a nyárra is „szerződtették”.
Beküldés dátuma: 2017. 08. 01.
Gondűző falunap Győrsövényházon
A 27. alkalommal megrendezett győrsövényházi falunapon ottjártunkkor épp egy sramlizenekar muzsikált a háttérben, ezért kicsit jobban oda kellett figyelni a polgármester szavaira.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.