Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Öt éve alakult a férfi dalkör

Amikor a lábak már nehezebben bírják, nem megy annyira a tánc, ott van helyette a hang. Az egykori néptáncosok öt évvel ezelőtt jutottak arra az elhatározásra, hogy megalapítják a Bogyoszlói Férfi Dalkört, és azóta sokak örömére nótáznak.

A Bogyoszlói Férfi Dalkör Egyesületet a ’80-as évekig aktív néptáncosokból álló baráti társaság alakította öt évvel ezelőtt.
– Úgy gondoltuk, ha a lábaink elfáradtak, kiöregedtünk, megpróbálunk valami mással foglalkozni. Akkoriban az idősebb emberektől, a citerás zenekari tagoktól jó pár dalt, nótát tanultunk. Megpróbáltuk felidézni a régi elfelejtett nótákat, melyhez létrehoztuk a dalkört. Az ötlet Foki Józseftől származik – mesélt az indulásról Koltai József. Eleinte négyen-öten voltak, jelenleg pedit tízen alkotják a csoportot.

Az eltelt öt év alatt számtalan helyre eljutottak, szinte minden évben színesítették a közeli települések falunapjait. Megfordultak nagyobb helyeken is, mint Sopronban, Győrben és Budapesten. A jótékonysági célú rendezvényekre való felkérésnek is szívesen eleget tettek. Eljutottak a Felvidékre, köztük Bogyoszló testvértelepülésére, Felsővámosra. Legemlékezetesebb fellépésük Abasáron volt, ahova a Nemzetközi Katona- és Bordal fesztiválra érkeztek.
– Az ötéves jubileumra azok a kedves barátaink jöttek el, akikkel az évek hosszú során megismerkedtünk: citerazenekarok, szólóénekesek, népdalkörök, néptáncosok - mondta az egyesület vezetője.

Gyopáros Alpár tisztelője és jó ismerője a dalkörnek, hiszen megalakulása óta részt vett a csoport számtalan fellépésén.
– Mi emberek nemcsak társas lények vagyunk, hanem értjük és felfogjuk az idő múlását. Nem öncélúan létezünk a világban, hanem a körülöttünk élőkkel együtt, másokhoz viszonyítva magunkat – utalt az országgyűlési képviselő azokra az aktívan cselekvő helyi közösségekre, amelyek sokat tesznek hagyományain, kultúránk megőrzéséért.
Gyopáros Alpár köszöntője után átadta Koltai Józsefnek, a dalkör vezetőjének Győr-Moson-Sopron megye díszoklevelét.

- Köszönet illeti a Bogyoszlói Férfi Dalkört. Ez alatt az öt év alatt nagyon sok munkát fektettek be abba, hogy sok helyre elvigyék kis településünk hírnevét. A falu rendezvényein való szereplést első felkérésre vállalják. Az elmúlt két évben több meglepetést okoztak számunkra, felléptek templomunkban is. Nagyon köszönöm a közéletben végzett munkájukat – mondta Varga Imre, Bogyoszló polgármestere maga és az önkormányzat nevében.

Beküldés dátuma: 2018. 04. 24.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play