– A mai nap szép alkalom arra, hogy mindenki próbálja meg ezt a karácsonyig tartó időszakot ilyen lelkülettel megélni és egy-egy apró meglepetéssel jobbá és szebbé tenni mások életét – fogalmazott Boldvai Márton Bertalan, majd azt is elmondta, hogy Szent Miklós ünnepe a névtelenül segítők felajánlásairól szól.
A Csornai Premontrei Apátság második alkalommal rendezte meg Szent Miklós ünnepét a premontrei park „Mézeskalács háznál”.
– Szent Miklós püspökről biztos nagyon sokat hallottatok már, sőt biztos vannak olyanok, akik tavaly is találkoztak vele. Segítői megsúgták nekem, hogy nemsokára Csornára érkezik – mondta Boldvai Márton Bertalan, majd arra kérte a helyi katolikus közoktatási központ tanulóit és óvodásait, hogy figyeljenek, mert hamarosan előadhatják azt az éneket, amellyel a püspök fogadására készültek. Elmesélt a gyerekeknek egy régi szokást: Amikor püspök érkezett a faluba vagy városba, lovas kocsival mentek ki elé a település határához, és ahogy a templomhoz közeledett a menet, megszólaltak a harangok. A premontrei perjel azután a felnőttekhez szólt:
A mai este kiemelt célja a segítségnyújtás. Szent Miklós püspök legendája is azért maradt fenn, mert támogatta az elesetteket. A rendezvény bevételét három beteg gyermeket nevelő rábaközi családnak ajánlják fel.
Boldvai Márton Bertalan arra biztatta az embereket, hogy vásároljanak enni- és innivalókat, kisebb ajándéktárgyakat a parkban lévő faházaknál, mert a befolyt összeget a gyermekek gyógykezelésére fordíthatják.
– Köszönjük az adományaikat és a bőkezűségeiket – tette hozzá, a gyerekeket pedig megnyugtatta: Szent Miklós püspök minden jelenlévőt megajándékoz; a jó magaviseletű és a komiszkodásra hajlamosabb fiatalokat egyaránt. Végül megköszönte a csornai önkormányzat és a cégek, illetve magánszemélyek segítségét, mellyel hozzájárultak az ünnepség megrendezéséhez.
Fazakas Zoltán Márton megígérte a gyerekeknek, hogy az időközben megérkezett idős Szent Miklóst épségben lekíséri a „Mézeskalács házikó” erkélyéről, hogy valamennyi kislánynak és kisfiúnak átadhassa a mikuláscsomagot. A premontrei apát dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester, valamint Szent Miklós társaságában kiosztotta az ajándékokat a gyerekeknek.
A vörösterror áldozataira emlékeztek Csornán
A Dunántúlon sem volt példa ekkora kegyetlenségre, melyet Csornán hajtottak végre Szamuely Tibor és pribékjei: a járási központ főterén tartottak nyilvános akasztást pünkösd hétfőn.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.