Tét ökumenikus szellemiségű város

Deák Ágota középiskolásként nagyon jól érezte magát a „felélesztett” Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban, ahol az ő évfolyamába járó diákok voltak az elsők, akik az újraindított intézményben megkezdték a tanulást. Két évig képezte magát az egyik kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi főiskolán, majd egy esztendei munka után került a teológiára. Deák Ágotát 2003-ban avatták lelkésszé, mely hivatását itt Győrben kezdte el gyakorolni. A püspök ezt követően beosztott lelkésznek helyezte át Tétre, majd mióta megszerezte a parókusi alkalmassági vizsgát, önállóan látja el a szolgálatot.

A fővárosból idekerült hölgy Győrben dolgozó férjével neveli Boróka nevű ötéves kislányát. A kőbányai betondzsungelhez szokott nőnek nagy változást jelentett a vidéki élet, amit érthető módon hamar megkedvelt. A kertes házban élő család újabb tagokkal, cicával és kutyával bővült. A fővárosból idekerült hölgy ma már el sem tudná képzelni, hogy ne ebben a nyugodt környezetben éljen.

Az evangélikus egyházban több évtizede szolgálnak nők, ezért az emberek megszokták, hogy a gyengébbik nem képviselője mondja az igét.
Ágota szerint az egyéb vezetői pozíciókban is egyre elfogadottabb, hogy nemcsak a férfiak irányítanak. – Talán vidéken ez egy kicsit lassabban érlelődő folyamat, de nem tapasztaltam nehézséget ezzel kapcsolatban – mondta a tiszteletes, akit Téten és Kisbabóton is szeretettel fogadtak a helyiek. A gyerekeknek vasárnap délutánonként tartanak istentiszteletet, a nagyobb iskolások pedig a délelőtti szertartáson is részt vesznek. A Bibliaórára a felnőtt korosztályt várják, de ezenkívül ún. szeretetvendégségeket,  irodalmi esteket és zenés rendezvényeket is tartanak. 

Az evangélikus lelkész jó kapcsolatot ápol a kanonokkal, ami a tétiek  ökumenikus szellemiségét tükrözi, s a közös alkalmakon mindegyik gyülekezet hívei megjelennek. A valamivel több mint kétszáz lakosú Kisbabóton viszont mindenki evangélikus. A lelkésznő hamar megkedvelte a testvéri hangulatú, barátságos embereket. A gyerekekkel hittanórán találkozik, s különböző játékos programokat szervez számukra.

A lelkésznő sajnálja, hogy kevesen járnak a vasárnapi misékre, pedig úgy véli, hogy  a nehézségek áthidalására és a hétköznapok utáni feltöltődésre az egymással és az Istennel való találkozás a legjobb alkalom. A részvételi aktivitást befolyásolják továbbá az aktuális családi események, valamint az, hogy a hét utolsó napja sem igazi ünnep, ezért sokan dolgoznak vasárnap is. Deák Ágota szerint többen úgy érzik, hogy a templomba járás régimódi dolog, és azzal sincsenek tisztában, hogy mit adhat számukra az istentisztelet. Az ingerek sokaságához szokott  fiatalokat már nem elégíti ki a hagyományos módon levezetett szertartás. Számukra talán vonzóbb lenne a tetszésüknek megfelelő, keresztény dicsőítő zenével kiegészített találkozó. Ez a generáció sem zárkózik el teljesen a vallás gyakorlásától, mert a konfirmált lányok és fiúk szívesen beszélgetnek a lelkésszel, aki igyekszik a templomon kívüli alkalmak megteremtésére. Az evangélikus egyház vezetése nem szól bele a helyi szokásokba, ezért a tiszteletesek nincsenek korlátozva. Az idősebbek ragaszkodnak azokhoz a liturgiákhoz, amelyekbe szinte belenőttek, ezért a régi formákat is meg kell tartani, ugyanakkor az ifjúsági és a családi istentiszteletek nem feltétlenül ennyire szabályozottak. Az egyházkerületi programok résztvevői közül sokan visszatérő „vendégek”. Deák Ágota megjegyezte: a felekezeti vezetőknek el kell fogadniuk, hogy mennyire férnek bele az ifjúság életébe, viszont amikor igénylik a segítséget, nekik mindig fogadni kell őket. Szépen szól az orgona a teljesen rendbe hozott templomban, ezért a következőkben inkább gyülekezetépítő programokra összpontosítják anyagi forrásaikat, s mindemellett szeretnék megoldani a több mint harmincéves parókia épületének felújítását is.