A Nemzeti Együttműködési Alap civil önszerveződések működését, illetve a civil szervezetek szakmai tevékenységét segítő pályázatairól tartottak tájékoztatót a Csornai Premontrei Apátság dísztermében.
A „CIVIL INFO - NEA 2025" elnevezésű országos tájékoztató rendezvény csornai előadásán Szalay-Bobrovniczky Vince bejelentette, hogy 2024. december 12-ig várják az összevont pályázatokat. A közel 7 milliárd forintos keretből azok az alapítványok és egyesületek részesülhetnek max. 4,5 millió forintig, melyek bevétele nem haladja meg a 75 millió forintot.
Az egyszerűsített pályázati rendszer nem változott, így 400 ezer forint a maximálisan elnyerhető összeg. A forráshoz érkezési sorrendben jutnak hozzá a jelentkezők. – Ebből következik, mindenki, aki pályázik, automatikusan nyer, hiszen nincs bírálóbizottság – mondta a helyettes államtitkár. Hozzátette még, hogy nemrég módosult a NEA-rendelet, amely szerint egyszerűsített elszámolás alá esnek az 5 millió forintig terjedő pályázatok. Ennek megfelelően az idei összes összevont pályázatra is érvényes az egyszerűsített beszámoló, ami lényegesen megkönnyíti a forrást igénylők elszámolását.
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin köszöntőjében arról beszélt, hogy a csornai civileket személy szerint is kiemelten kezelte mindig. – Ebben a rohanó világban sajnos egyre ritkább, ha valaki önkéntes módon a közjó javára, hagyományaink továbbéltetésére szánja szabadidejét és fáradhatatlanul munkálkodik egy olyan dologban, amelyben teljes meggyőződéssel hisz, és teszi mindezt csapatban, közösségben. Csornán ilyen jóérzésű emberből pedig hála a Jóistennek, nagyon sok van – fogalmazott Csorna polgármestere, majd elmondta, hogy a városi költségvetésben minden évben külön sort szán az önkormányzat a civil szervezetek részére. Idén 21 szervezett részesült a Civil Alap elnevezésű pályázatban meghirdetett több mint 10 millió forintra.
Gyopáros Alpár jól ismeri a helyi és környékbeli civil szervezetek munkáját. Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy azok a civil szervezetek, amelyeket az önkormányzat nem tud, vagy valamilyen okból nem akar támogatni, teljes egészében a központi forrásokra támaszkodhat: a három legjelentősebb a Nemzeti Együttműködési Alap, a Városi Civil Alap, valamint a Falusi Civil Alap. Utóbbi a központi költségvetési forrásból táplálkozik, tehát nincs kitéve az uniós bürokratikus szabályoknak. Hogy a jövő évben mekkora pénzösszeg áll majd a civilek rendelkezésére, a központi költségvetés várhatóan december 20-i elfogadása után lehet megmondani. A Magyar Falu Program kormánybiztosa hozzátette: Mindenki időben megkapja a szükséges információkat.
A Csornai Múzeum az állandó néprajzi kiállítását három termen és egy folyosón keresztül mutatja be az érdeklődők számára.
November végén kigyúlt az első adventi gyertya fénye Kapuváron a Fő téren, ahol több százan ünnepeltek karácsonyi hangulatban.
A fiatalok hite is hozzájárult papi hivatásának megerősítéséhez és tovább építkezett belőle.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/c osztályába járó gyerekek nagy érdeklődéssel várták az iskolát.
A házi segítségnyújtás két alappillére a személyi gondozás és a szociális segítségnyújtás, mely feladatok ellátása szakképzett munkaerőt igényel – jegyezte meg Rácz Árpádné.
Kapuvár város jelenleg olyan anyagi helyzetben van, amit ildomos megőrizni – nyilatkozta Horváth László, aki elődjéhez hasonlóan az észszerű gazdálkodást tartja követendőnek.