idén Szilsárkány és Rábacsanak is örömmel kapcsolódott, hogy közreműködjenek a hagyomány felelevenítésében. Schwarczkopf Gyula szerint még ma is agrárországnak számítunk, ezért sokan a mezőgazdaság fejlődésében látják a kiutat. Az aratófesztivál nemcsak a szórakoztatást szolgálja, mert azt is szeretnék elérni vele, hogy kedvet kapjanak a fiatalok a földdel kapcsolatos munkákhoz. A szervező mindenesetre nem adja fel, és bizakodik, mert nagyon sokan meglátogatták az ötödik alkalommal tartott, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rendezvényt Szilban. Agrárszakemberekből álló zsűri értékelte az aratóbandák teljesítményét, amelyben nem a gyorsaság határozta meg a fő pontszámot, hanem az egyéb részletek, mint a tarló magassága, a kévekötés és kepehordás hitelessége – mesélte a szili Hagyományőrző Egyesület művészeti vezetője. A rábacsanakiak megérdemelten kerültek a dobogó legfelső fokára, és a fesztiválon első alkalommal részt vevő szilsárkányiak a másodikak lettek, a harmadik helyezést pedig a csornaiak szerezték meg. 2011-ben Szil aratóbandája különdíjas lett.
Beküldés dátuma: 2011. 07. 20.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.