Kiss Lászlóné mielőtt ismertette a tétiek furcsa szokásait, elmondta, hogy a városnak két temetkezési
helye van: az egyik az önkormányzati fenntartású katolikus, ún köztemető, a másik sírkert pedig az evangélikus egyház gondozása alatt áll. Utóbbiba
nem csak a felekezetükhöz tartozó híveket temetik el, mert házaspárok esetében, a család katolikus vallású szeretteit is itt helyezik végső nyugalomra.
Az elbeszélésből kiderült, hogy az egyházi járulékok és adományok a temető költségeit sem fedezik, ezért három évvel ezelőtt a presbitertársak elhatározták, hogy nem szállíttatják el, hanem szelektálva tárolják a hulladékot: külön zsákba teszik a veszélyes és a lebomló, komposztálható anyagokat. A ravatalozó mögötti mélyedésbe kerül az elszáradt virág, és az egyéb szerves növényzet. A feleslegessé vált koszorúkat szintén itt égetik el; feltéve, ha épp nincs tűzgyújtási tilalom. Kiss Lászlóné arra kérte a környéken lakókat, hogy legyenek türelemmel irántuk a füst miatt, mert sajnos nincs más lehetőségük a régi kegyeleti tárgyak eltávolítására.
Annál szomorúbb, hogy többen közönséges szemétlerakónak tekintik a temetőt, és nem csak a hely
jellegéhez „illő” dolgokat hozzák ide: legutóbb játékautót, napernyőt találtak a terület gondozói, sőt van aki a romlott húst sem átallja idehozni.
Az önkéntesek ingyen, bérmentve dolgoznak azért, hogy rendben legyen a temető. A legközelebbi nagytakarítást Mindenszentekre tervezik. Drobina Lászlónét másodszor is megválasztották presbiternek, aki sok mindenben segíti a lelkész munkáját. A közösségben általános gyakorlat, hogy aki amiben tudja, ott teszi hasznossá magát. A téti asszony szerint sem szabad elfogadni, hogy egyesek hulladéklerakónak használják a temetőt. Világi Zoltánné, a téti evangéikus egyházközség pénztárosa munkahelyén megszokta, hogy társaival egymásra voltak utalva. Nyugdíjasként szívesen látja el presbiteri feladatait. Véleménye szerint a lelketlen szemetelők semmi veszik a munkájukat, és az elhunytakat is meggyalázzák.