A korábbinál még nagyobb hangsúlyt kap a helyi termékek, élelmiszerek előállítása, valamint azok helyben történő fogyasztásának ösztönzése. Többek közt ezt a célt szolgálja az ún. Rövid Ellátási Láncok fejlesztése. Az élhető vidék modelljének létrehozásában sok feladata lesz a gazdáknak, a civil szervezeteknek, az önkormányzatoknak, a vendéglátó egységeknek, valamint a fogyasztóknak.
„Helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei” címmel értékfeltáró fórumsorozat indult a Rábaközben. A Civilek Rábapordányért Mozgalom első rendezvényét Rábapordányban tartották meg.
Visy László polgármester a részletes napirend ismertetése előtt köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Horváth Gézánénak. A mozgalom elnöke elmondta: Szeretnék elérni, hogy a fiatalok a faluban maradjanak, és ne vándoroljanak el a nagyobb településekre. Ennek egyik első lépése a gazdaságfejlesztés.
A fórum előadói ismertették azokat a pályázatokat, amelyek hasznos segítségére lehetnek a Rövid Ellátási Láncban (REL) részt vevő gazdasági szereplőknek. A REL termelői–fogyasztói csoportosulást jelent, melyben a feldolgozók és a fogyasztók között szoros a földrajzi és a társadalmi kapcsolat.
A délelőtti előadások után a Nemzeti Oktatási és Kutatási Alapítvány kérdőívek segítségével mérte fel, hogy milyen gazdasági lehetőségek rejlenek a településen. Az eredmények értékelését követően a szakemberek felvázolták Rábapordány jövőképét.
– A rendszerváltás óta száznyolcvan fokos fordulat következett be a vidéki emberek életében és az önkormányzati strukúrában – mondta Gyopáros Alpár. A helyhatóságok által felhasználható források fokozatosan szűkültek az elmúlt huszonöt évben. A településvezetőknek és az önkormányzatoknak és a helyi közéleti szereplőknek, még az egyházaknak is egyre inkább önfenntartóvá kell válniuk – fogalmazott az országgyűlési képviselő.
A feladatok ma már nem arról szólnak, hogy fel kell építeni a településeket, hanem muszáj fenntartani őket.
A gazdák teljes körű szaktanácsadásával foglalkozó Agro Profi Mezőgazdasági Szaktanácsadó és Könyvelőiroda „Kistermelők, őstermelők piacra jutási lehetőségei” címmel tartott tájékoztatót a rábapordányi fórumon. A kapuvári iroda által szervezett tanfolyamok szorosan illeszkednek a mezőgazdasági szektorhoz. A jövőben kisebb csoportoknak szerveznek előadásokat a legújabb uniós fejlesztési ciklus pályázatairól – hangzott Tóth Szabina tanácsadó tájékoztatója.
A kónyi Vas Gabriella párjával 2007-ben kecsketartásba kezdett. Az állomány azóta szépen gyarapodott: ma harminckét állatot gondoznak a telepen. A különböző ízesítésű friss kecskesajtot maguk készítik, a tejet pedig ismerősök körében értékesítik.
Az őstermelőknek nem ez a fő megélhetési forrása, mert mindketten munka mellett végzik a feladatokat. Méltán büszkék a hazai szinten egyedülállónak számító kecskéikre, melyeknek még az utódaik is kiváló tejelő állatok. A bevizsgált tej zsír- fehérje- és laktóztartalma szintén nagyon jó. Termékeik széles körben ismertek, de nagyon örültek, amikor meghívták őket az előadássorozatra.
Gabriella megállapította: Az értékfeltáró fórumsorozaton több településvezető, önkormányzati képviselő is megjelent, ami számára azt jelzi, hogy egyre inkább felismerik a kistermelők által, természetes anyagokból előállított élelmiszerek jelentőségét.
A Portfolio Csoport 2024 végén tizedik alkalommal osztotta ki a – kilenc kategóriában meghirdetett – rangos agrárdíjakat az ágazat legjelentősebb rendezvényén, a kétnapos Agrárszektor 2024 Konferencián.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.