Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Amerikában könnyű a társadalmi beilleszkedés

Az amerikai sokkal befogadóbb nemzet, mint a magyar, ezért Lukácsy Jenőnek nem okozott gondot a beilleszkedés. Múltjának feldolgozása már annál nehezebb volt, mert gyerekeinek, unokáinak külön meg kellett magyaráznia, hogy mit jelentettek hazánkban a népet terrorizáló, elnyomó szervezetek.

Lukácsy Jenőt öt évvel ezelőtt mutattuk be a Rábaközi Televízió nézőinek, illetve a Rábaközi Magazin olvasóinak. Rábaközi származású hazánkfia tizennégy évesen, 1956 novemberében hagyta el Magyarországot a szebb jövő reményében.
– Miután az oroszok leverték a forradalmat, úgy gondoltam, inkább kimegyek nyugatra. Fiatal voltam, de láttam, hogy milyen gonosz a rendszer – mondta az akkoriban kalandvágytól fűtött emigráns. Ausztriában felkészültek a fiatalok fogadására: Lukácsy Jenő társaival magyar gimnáziumban érettségizhetett, majd az egyik ipari iskolában megszerezte az elektroműszerész végzettséget. Karrierje szempontjából a legtöbbet ez a szakma segített neki, de később elvégezte a főiskolát is. 1961-ben már az Egyesült Államokban dolgozott. A német után könnyen megtanulta az angolt. Los Angelesbe járt esti iskolába, ahol tanárai hat hónap után úgy látták, hogy nagyon jól beszéli a nyelvet. A főiskolát követően, 1969-ben szervizmérnökként kezdett a Siemens orvostechnikai részlegén. Két éven belül bekerült az alsó szintű vezetők közé, három esztendő múlva pedig menedzserként foglalkoztatták.

A három év katonaidőt Németországban töltötte, mert ha már választhatott, szeretett volna visszakerülni Európába. Azóta is mosolyogva gondol erre az időszakra, mert tulajdonképpen csak a foci volt a dolga. A jobbszélső játékos a katonai futballcsapat tagjaként teljesített szolgálatot. Az Amerikából érkezett fiatal egyenruhát sem igen látott, mert főként melegítőben futkározott. Ekkoriban ismerte meg feleségét is, akivel nemrég ünnepelte ötvenedik házassági évfordulóját.
Lukácsy Jenő élettörténetét a leszerelését követő évekkel folytatta: Los Angelesbe már nem egyedül, hanem német származású nejével ment vissza. Hamarosan visszautasíthatatlan ajánlatot kapott munkáltatójától és áthelyezték Dallasba. A két gyermeket felnevelő házaspár bárhova került, mindenhol könnyen beilleszkedett, ráadásul a feleség kitűnő teniszező volt, ami hozzásegítette őket a társasági élethez.

Lukácsy Jenő unokáira döbbenetes hatással volt Magyarország, mikor a rendszerváltás után hazánkban jártak a nagypapával. Valósággal féltek, mert olyan érzésük volt, mintha börtönben lennének. A sokkhatást később sem tudták kiheverni. Azt is el kellett nekik magyarázni, hogy mit jelent a falu, mert ott vagy világvárosokban, kisebb településeken, illetve tanyákon élnek az emberek.
Emigrációjáról hosszú ideig nem volt kedve beszélni gyerekeinek, unokáinak, mert azt gondolta, hogy úgysem értenék meg. Ebben tévedett: Lánya kérdéseket tett fel neki, miután elolvasta a nemrég magyar és angol nyelven megjelent Bátorság a szabadságért - Texasi 56-osok emlékeznek című könyvet.
A kötet angolra fordításakor több nehézségbe ütköztek, hiszen a magyarországi elnyomószervezetek nevei teljesen ismeretlenek az amerikai fiatalok számára. Mindezt úgy kellett leírni, hogy nekik is követhető legyen a történet.

Lukácsy Jenő közel harminc esztendő után vonult nyugdíjba a Siemenstől. Egyik szenvedélye a kerékpározás. A fitness clubokat is látogatja, de az ottani bicikli számára nem jelent igazi mozgást, ezért inkább kimegy a szabadba. A kétkerekűvel minimum 30 kilométeres távokat szokott megtenni, de az 50 kilométer sem ritka.
– A kerékpározás nemcsak sport, hanem abszolút élvezet. Magával ragadó a táj, a környezet, ahol mindent látok és hallok és közben emberekkel találkozok – mondta a texasi nyugdíjas, akinek ez a jó értelemben vett „drog”, mert felvillanyozza, és ha valamiért kimaradna, azonnal hiányzik neki. Az Egyesült Államokban tréningeket tart, a valódi túrákra Európa különböző országaiban kerül sor. Eddig közel 20 ezer kilométert tekert, többször volt Ausztriában, Hollandiában, 70. születésnapját pedig úgy ünnepelte, hogy körbetekerte Magyarországot. Többen megkérdezték tőle, hogy honnan jön és hová megy, de mikor megtudták a tervezett úti célt, feltehetően többen őrültnek vagy nagyotmondónak, illetve mindkettőnek gondolták.
Lukácsy Jenő legutóbb tavaly ősszel járt Magyarországon és részt vett a beledi holokauszt emlékmű avatóünnepségén. Érintve érzi magát, mert nevelőapja zsidó származású volt, aki elvesztette többi családtagját. A Texasban élő nyugdíjas elismerőleg szólt a belediekről, valamint Major Jenő polgármesterről. Riportalanyunk nemrég egy hónapra érkezett hazánkba, mert találkozni akart vásárosfalu és beledi barátaival.

Texas három régiójában üzemel magyar kerékpáros klub: Dallasban, Houstonban, valamint Austinban. Lukácsy Jenő az egyik szervezet tiszteletbeli konzulja szeretne lenni. Az Amerikában élő magyarok összetartanak, és legközelebb március 15-e alkalmával tartanak közös ünnepséget – említette könnyes szemmel a hazánkat kényszerűen elhagyó egykori rábaközi lakos.

Beküldés dátuma: 2017. 02. 20.

Kapcsolódó hírek

  • Járdák, utak felújítása Beleden

    Major Jenő szerint egy-egy felújítás kapcsán ritkábban esik szó arról, hogy a munkálatok ideje alatt is biztosítani kell az intézmények zavartalan működését, ami plusz feladatot jelent az önkormányzatnak.

További hírek

DANUBIUS play