A tizennyolc tagot számláló közösségük országos szinten még a kisebbek közé tartozik, s hogy melyik település kivel “jött össze”, az nem teljesen saját döntés, mert a minisztérium osztotta fel a térségeket. A kényszer szülte csoportosulásból adódó gondokat azért sikerült lokalizálni - jegyezte meg a társulás elnöke -, és a tagok belátták, hogy egyéni érdekeik érvényesítésén túl a többiek szempontjait is figyelembe kell venni. Egyik legjobb példa erre az oktatási intézmények felújítására beadott pályázat. A polgármester leszögezte: Náluk nem voltak veszekedésig fajuló viták, mint ahogy erről a megyei média mások esetében többször tudósított. A kiírási feltételeknek megfelelően két nagyobb intézmény jöhetett csak szóba: a beledi és a kapuvári iskola, és utóbbi város vezetése gondos mérlegelés után úgy döntött, hogy átengedi a lehetőséget a szomszéd településnek. A kistérségi társulás elnevezése azt jelzi, hogy a közösség kétpólusúvá vált, ami Beled várossá nyilvánításában is sokat segített, ugyanakkor három mikrotérségi központot alakítottak ki Kapuvár, Mihályi és a már említett Beled részvételével. Ezek a települések pedig mágnesként vonzzák a közelükben lévő kisebb falvakat, ami tovább erősíti a köztük létrejött kohéziós erőt.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.