A táncosok a régi hagyományokat felidézve öltöznek be a messze földön híres népviseletbe, hogy részt vegyenek a kapuvári Szent Anna- napi ünnepi szentmisén. A szervezők arra kérik a lakosságot, hogy aki még rendelkezik a korabeli ruházattal, öltse magára, és abban jelenjen meg a kapuvári búcsún.
– Örömünkre szolgál, hogy a templom védőszentjére, Szent Annára emlékezve évek óta viseletes szentmisét tartunk Kapuváron – mondta Csitei Gábor. A Kapuvár Néptáncegyüttes, valamint a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola közösségének természetes, hogy népviseletben vesznek részt az ünnepségen, de a civil lakosság is szívesen cseréli le hétköznapi ruháját a hagyományos öltözetre. A helyi hagyományőrző nyugdíjasklub tagjai, valamint a templomba járó hívek szintén megmutatják magukat a díszes ruházatban. A kapuváriak programjára saját népviseletükben látogattak el a vitnyédi és a szanyi táncosok.
– Nagyon nagy dolog, hogy ilyen szép számban ünnepeltük együtt Szent Annát. A szentmisét követően közösen vonultunk ki a térre, ahol a hagyományokhoz híven eljártuk a kapuvári verbunkot. Régen szokás volt Kapuváron, hogy a nagyobb ünnepek alkalmával előadták „apáink táncát”, a kapuvári verbunkot, mely egyébként helyi értéke is a városnak. Ezt követően páros táncot mutattunk be a főtéren, melybe a nézők is bekapcsolódhattak – tette hozzá a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője.
A búcsúi programon vendégcsoportok is szerepeltek, köztük a Sopron Táncegyüttes, valamint a budapesti Csepel Táncegyüttes, helyből pedig a Kapuvár Néptáncegyüttes és a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola csoportjai képviselték a várost.
Délután táncos-zenés felvonulásra várták a látogatókat. Az önkormányzattal közös szervezésben búcsúi rendezvényre került sor a kapuvári várárokban, ahol a népi vonulat mellett populárisabb előadók léptek fel, este pedig Bikini koncerttel zárták a napot.
– Aki a pandémiás helyzet után szeretett volna kimozdulni, kikapcsolódni a családjával, ezen a programon megtalálta magának a szórakozási lehetőséget. Beérik az a több évtizedes munka, amit a táncos közösségben végzünk, hiszen a reneszánszát éli a néptánc. Kapuváriaké ez a tánc, ez a viselet, ez a kultúra, és ettől vagyunk mi a Rábaközben kapuváriak – hangsúlyozta Csitei Gábor.

Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.