Nagy utat járt be, hogy megvalósítsa álmát, de boldogan tér haza

A potyondi születésű Lukácsy Jenő jól emlékszik a vörös színű logobó alatt megtartott március 15-i ünnepségekre, s arra, amikor az éj leple alatt akasztották fel a nemzeti színű zászlókat a fák tetejére. A pártgyűlésről hazatérő idősebb Lukácsy a Szabad Európa Rádiót hallgatva hozta helyre gondolatait, pedig ezzel az egyszerű cselekedettel a szabadságát kockáztatta. Az édesapát tulajdon otthonában lőtték agyon az oroszok, mert – mint utólag kiderült – szemet vetettek a  csizmájára. Az édesanya újabb házasságkötése miatt a család Kisfaludra, majd nem sokkal később Vásárosfalura költözött, s a változatos életutat bejárt riportalany azóta is az utóbbi települést tekinti szűkebb szülőhazájának. Itt tanult ötödikes koráig, majd Beledre került át, ‘56-ban pedig felvették Győrbe. A textilipari szakközépiskolában azzal vigasztalták, hogy talán idővel át tud jelentkezni a soproni villamosiparira, hisz ez a szak volt a szíve-vágya. A terv a forradalom kitörése miatt nem sikerült, így neki mindössze három hónap jutott a felhőtlen tanulóévekből.

Akkor döbben rá fiatalkori tettének valódi súlyára, és csodálkozott rá saját bátorságára, amikor a fia is 14 éves lett.
Lukácsy Jenő 1956. november 13-án hagyta el az országot, mert nem bírta tétlenül nézni, hogy leverték a forradalmat. Elmondása szerint őt sokkal jobban megérintették az események, mint az átlagos tinédzsereket. Így történhetett, hogy már 14 évesen tökéletesen átlátta a rendszerben rejlő gonoszságot. Végignézte, amikor gumibottal próbálták jobb belátásra bírni a falu lakosságát. A három napig tartó agitálásnak meglett az eredménye: többen beléptek a pártba. A kalandvágytól nem kevésbé fűtött fiatal másnap az Ausztriában élő távoli rokonnál szállt le a Győrből induló vonatról. Nem vezetett egyenes út az USA-ba, mert jó fél évig segédmunkásként dolgozott az osztrák fővárosban, majd onnét bekerült az egyik tiroli magyar gimnáziumba. A következő iskolában kitanulta az elektroműszerész szakmát, s csak ezután vándorolt ki Amerikába. Az akkor már német nyelven beszélő vásárosfalui fiatal egy másik, Los Angeles-i rokonnál kötött ki. Úgy mesélte, hogy az angollal sem volt gondja, mert könnyen tanult, és szinte ragadtak rá a szavak. Katonaideje alatt Németországba került, és a német–amerikai barátságot ápolandó, elég sokat fociztak. Ennek kapcsán ismerkedett meg leendő feleségével, Helgával. Vele csak később mentek vissza Amerikába, mert Lukácsy Jenő leszerelése után még elvégezte az elektromérnöki kart. A Los Angeles-i IBM-számítógépek felújításával foglalkozó cégtől nyolc hónap után átjelentkezett a Siemens kinti orvostechnológiai vállalatához. A szervizmérnökként kezdő szakember olyan jó alapokat hozott magával, hogy három éven belül bekerült az alsóbb szintű vezetők közé. A ranglétra következő fokán Texas és Oklahoma  régiós főmérnöki állása várta. Olyan jól beindult az üzlet, hogy a nyugati zónához tartozó egységben négyszáz szervizmérnök tartozott a keze alá. Később áthelyezték a budapesti orvostechnikai ágazat igazgatójának, s ilyen minőségében az értékesítést és a szervizelést is felügyelte. – Nagyon örültem, amikor ide kerültem, de legalább akkorát csalódtam. A korrupció olyan mérvű, hogy az már elképesztő! – mondta Lukácsy Jenő, akinek nem volt egyszerű dolga, mert úgy kellett lavíroznia és eredményeket felmutatnia, hogy ötven éves fejjel nem volt hajlandó feladni az erkölcsi elveit. Még folytathatta volna a munkáját öt éven át, de ő azt mondta: köszöni szépen, ennyi elég volt. 1995-ben jelentős végkielégítéssel vonult  nyugdíjba és visszaköltözött Amerikába, ahol megkezdte a használt Siemens röntgengépek exportját szülőhazájába. A cég méretei szerint nem túl nagy, de tisztes jövedelemhez juttatja az alapítókat.
Visszatérve az emigrációra: Lukácsy Jenő tizenegy éven át nem láthatta a családját. Első hazatérése alkalmával megtörtént a kihallgatása, és a hatóság azzal riogatta, hogy nem engedik többé vissza. Kémkedésre csak azért nem akarták beszervezni, mert focizott a hadseregben, és ebből arra következtettek, hogy nem alkalmas a szellemi kvalitást igénylő feladatra. Később évente repült a családjával Magyarországra, de gyermekei az őrtornyok és a határzár miatt nem érezték magukat szabadnak az édesapa hazájában, aki viszont szerette volna, ha fia és lánya a nagymamánál magyarul tanulnak.