Viszonylag hamar megismertek, látták, hogy mire vagyok képes, ezért úgy gondolom, hogy maximálisan kihasználtam az eddig itt töltött éveket – kommentálta beilleszkedésének történetét a riportalany. Közölte: néha annyira beleéli magát az adott zeneműbe, hogy fel, s alá járkálva utasításokat oszt, de tanulói ehhez annyira hozzászoktak, hogy szinte élvezik a sodró lendületet. Szerinte a beledi diákoknak sok lehetősége adódik a művészetek elsajátítására, melyre mindjárt példát is mondott. A heti egy alkalommal próbáló énekkarnak húsz állandó tagja van, akik örömmel eleget tesznek minden városi felkérésnek, ezenkívül ünnepekhez kapcsolódó önálló koncerteket szerveznek. A Napsugár Művészeti Iskola szervezésében indított társastánc tanfolyamon legalább 30 gyerek vesz részt. A 13 zongoratanítvánnyal foglalkozó Gergely Virág Emese elégedett a gyerekek hangszer iránti érdeklődésével, mert úgy véli, fogékonyak a zenei képzésre. Körülbelül 28 fiatal tanul valamilyen hangszeren: zongorán, fuvolán, furulyán és gitáron. A nagyobb gyerekekkel izgalmas kísérletbe kezdtek, mert a zongorára írt klasszikusok mellett lelkesen gyakorolják a filmzenéket. Gergely Virág Emese kiaknázza a lehetőségeket, és tehetségesebb diákjaival versenyekre készülnek.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.