Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

Tét legidősebb lakójával beszélgettünk

A Kozma családban hat testvér nevelkedett, akik közül Lídia volt a legfiatalabb. Mire valamennyi gyermek felcseperedett, különböző munkahelyeken találták meg a boldogulásukat: Budapesten élő egyik bátyja asztalos lett, a nővérek pedig gyárban és konyhán helyezkedtek el, illetve később egyikük otthon segédkezett, míg a másik fiú a mezőgazdaságban kereste a kenyerét. A kis Lídia 14 évesen a téti főbírói hivatalban szolgált: főzött, takarított, s ha kellett, az úr csemetéire is vigyázott. Mivel testvérei már nem tartózkodtak otthon, négy és fél év múlva hazatért, hogy beteg szülőjét támogassa. Nem sokkal ezután Győrben vállalt állást  egy háztartásban, de ez sem tartott sokáig,  mert megkezdődtek a bombázások. A legkisebb testvér Ferencházán (Mórichida melletti, ma már nem létező település) dolgozó nővéréhez költözött, majd a két lány együtt érkezett haza, hogy a mezőgazdaságban tevékenykedjenek.
Lídia, s innentől Szabó Jenőné az 1930-as években fogadott örök hűséget párjának, de nem sokáig élt házasságban, mert férje olyan súlyos sebesülést szerzett a háborúban, hogy a debreceni kórházban mindkét kezét és lábát el kellett távolítani. A harcokban szerencsétlenül járt ember a beavatkozás után nem sokkal vérmérgezésben halt meg 1943-ban. A fiatalasszony szemrehányást tett az orvosnak, hogy miért nem értesítették előbb katona férje ideszállításáról, mire ő azt mondta: örüljön, hogy nem látta olyan állapotban! 1937-ben született egy szem fiát kénytelen volt segítség nélkül felnevelni, mert másodszor nem kötötték be a fejét. Arra a kérdésünkre, hogy „Ezek szerint másodszor nem ment férjhez?„ igen határozott nem volt a válasz. A 101 éves néni némi gondolkodás után hozzátette: öregecskének és kedvetlennek érezte magát, hogy bárkivel újrakezdje. Családfenntartóként különböző konyhákon dolgozott, majd takarítónak vették fel a kórházba. Nem baj, én azt is elfogadom, csak fizessenek – emlékezett Lidi néni az állásajánlatra adott akkori válaszára. Szabóné hamarosan a konyhán találta magát, ahol olyan jól érezte magát, hogy húsz évig el sem mozdult a munkahelyéről, ezért onnét ment nyugdíjba. Riportalanyunk ezután sem maradt tétlen, mert ahova hívták, ott elvállalta az ebédkészítést.
– Nagyon szomorúan töltöm a napjaimat, tétlenül vagyok. Úgy képzelje el, annyira hiányzik a munka!  Itt van a menyem, ő megcsinál mindent – zsörtölődött az egész életén át tevékenységhez szokott idős asszony, aki a több mint száz év alatt mindössze kétszer volt kórházban, s akkor is „csak” lábtörés miatt.

Szabó Jenőné egyfolytában azon morfondírozik, hogy miként lehet munka nélkül létezni.
– Eleinte lekötött a kert meg az állatok, volt mit tennem, de édesapám hamarosan meghalt – utalt vissza arra az időszakra az asszony, amikor férjhez menése előtt megint otthon dolgozott a családi ház körül. A mindennapjait ma mivel tölti? – tette fel a kérdést munkatársunk. – Majd megmondom! – reagált hirtelen Lídia néni. – Azzal töltöm, hogy unatkozok, nagyon, de nagyon. Szeretnék dolgozni, s mivel nem lehet, el vagyok keseredve! Olvasni, varrni nem tudok, mert nem látok, de főzünk a menyemmel az unokának, aki épp hogy csak enni meg aludni jön haza, mert annyit követelnek tőle a munkahelyen. A nagyobbik pedig már megnősült.

Lídia néni a férje halálához képest hatvan esztendővel később elvesztette fiát is, de szerencsére nincs egyedül, mert családtagok veszik körül. Az asszony korához képest láthatóan kiváló egészségnek örvend, aki amikor csak lehet, hasznossá teszi magát, hisz ki sem bírná, ha nem így lenne.  A konyhában tüsténkedik, sőt, még a tészta gyúrására is vállalkozik a mai napig. Boldog napként élte meg, amikor 100. születésnapja alkalmából a téti önkormányzat felköszöntötte. – Nagyon boldog voltam, amikor a polgármester úr meglátogatott. Sokáig örültem annak a napnak, azóta is szívesen gondolok rá, mert hát, hogy egy ilyen vén asszonyt azok a fiatal urak meglátogatták – mondta könnybe lábadt szemekkel a minden tiszteletet kiérdemlő koros asszony.
Beküldés dátuma: 2012. 11. 14.

Kapcsolódó hírek

További hírek

Hirdetés