A végzősöknek 2019. február 15-éig kell leadniuk a jelentkezési lapokat általános iskolájukban, ahonnét a célintézményekhez továbbítják a kitöltött íveket. A Csukásba jelentkező fiataloknak nem kell részt venniük központi írásbelin, mert az év végi, illetve az utolsó félévi jegyeiket figyelembe véve rangsorolják őket. A felvételi keretpontszámokat a jelentkezők létszámának függvényében határozzák meg.
A csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola egy szakgimnáziumi és öt szakközépiskolai képzésben kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadik osztályos diákoknak a következő tanévre. A szakgimnáziumba jelentkezők a hagyományoknak megfelelően mezőgazdasági gépésztechnikus, a szakközépiskolai osztályokban pedig mezőgazdasági szakterületen gépész, gazda, családi gazdálkodó és kertész szakmák közül választhatnak. A műszaki szakterületen új lehetőségként jelenik meg a hegesztő szakképesítés. A mezőgazdasági gépésztechnikusok 4+1-es rendszer szerint tanulhatnak, ami azt jelenti, hogy az első négy évben a szakmai alapozás mellett elsősorban az érettségire készülnek. A tizedik év végén kell eldönteniük, hogy szeretnének-e részt venni a mellék szakképesítésben, amely szerint a tizenkettedik évfolyamon OKJ-s mezőgazdasági vállalkozói szakképesítést szerezhetnek. Amennyiben nem kívánnak élni ezzel a lehetőséggel, még mindig két út áll előttük: az érettségi évében jelentkeznek valamilyen felsőoktatási intézménybe, vagy a plusz egy esztendő keretén belül leteszik a mezőgazdasági gépésztechnikus vizsgát, melynek feltétele a traktorvezetői jogosítvány. A mezőgazdasági gépész szakmát tanulóknak kevesebb elméleti anyagot kell megtanulniuk és több a gyakorlati órák száma. A szakmai vizsgát követően egy év alatt megszerezhetik a gépszerelő-javító OKJ-s képesítést. A gazda szakképzésen főleg növény- és állattenyésztéssel foglalkoznak, mellette minimális gépészeti és gépüzemeltetési ismereteket is szereznek, továbbá a kertészettel, mint szakmával foglalkoznak a résztvevők. A kertészeti szakképzés keretében gyümölcs- és zöldségtermesztéssel, illetve szőlészettel foglalkoznak a tanulók, akik az alapismereteket az iskolában sajátítják el, a gyakorlati képzésre szintén helyben, illetve a mezőgazdasági vállalkozóknál kerül sor. A régióban egyre nagyobb igény mutatkozik a hegesztők iránt, ezért a Csukásban elindítják a képzést a következő tanévtől.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.