Szeptembertől ismét élénkebb a forgalom az iskolák környékén, ezért Varga András rendőr százados egyfajta emlékeztetőnek szánta a Rábaközi Médiacentrumnak adott legutóbbi tájékoztatóját.
A gyerekek érkezhetnek egyedül az iskolába – kerékpárral vagy gyalog –, de sok esetben a szülők hozzák őket még a becsengetés előtt – mondta Varga András, aki fokozott óvatosságra intette a közlekedőket. A megnövekedett forgalom miatt rendőrök és polgárőrök jelenlétére kell számítani az iskolák környékén, ahol a balesetek megelőzése érdekében segítséget nyújtanak az arra járóknak.
A százados már többször beszélt róla, de nem lehet elégszer ismételni, ezért felelevenítette a gyalogos átkelőhelyek megközelítésének szabályait. Az áthaladni szándékozó gyalogosnak mindig elsőbbsége van, ezért a gépjárművezetőnek olyan sebességgel kell haladnia, hogy szükség esetén meg tudjon állni. Az úttesten áthaladó személynek viszont – még mielőtt lelép a járdáról–, meg kell győződnie arról, hogy biztonságos-e az átkelés. A gyerekek ne lépjenek le hirtelen a gyalogjárdáról, mert lehet, hogy az autó már féktávolságon belül van – tanácsolta Varga András.
A kerékpárosoknak csak akkor van elsőbbségük a gyalogátkelőhelyen, ha leszálltak a kétkerekűről és áttolják a járművüket.
Mivel még érvényben van a nevelési-oktatási intézmények, valamint a rendőrség közötti megállapodás, folytatódni fognak a tájékoztatási, bűnmegelőzési céllal kezdeményezett előadások: kicsinek az Ovi-Zsaru, nagyobbaknak a DADA elnevezésű, biztonságra nevelő iskolai program, középiskolásoknak pedig az ELLEN-SZER iskolai bűnmegelőzési tanácsadás.
Beküldés dátuma: 2024. 09. 10.Pappné Kovács Piroska negyven évvel ezelőtt megszeppent gyerekekkel találkozott minden év szeptemberében, és ehhez képest ma sokkal öntudatosabb, bátrabbak és nyitottabbak a nebulók.
Pappné Kovács Piroska negyven évvel ezelőtt megszeppent gyerekekkel találkozott minden év szeptemberében, és ehhez képest ma sokkal öntudatosabb, bátrabbak és nyitottabbak a nebulók.
A beledi óvoda dolgozónak elsődleges célja, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az intézményben és örömmel vegyenek részt az óvoda mindennapi életében.
Tóth Attila a magyar fotográfia napja alkalmából bemutatott csornai kiállításának anyagát úgy állította össze, hogy munkásságának minél szélesebb skáláját bemutathassa.
Major Jenő arra kéri a lakosságot, hogy óvják, védjék Beled legújabb létesítményeit, felújított épületeit, járdáit, valamint a zöldfelületeket.
Több mint harmincan neveztek be a Bázis Lövész Egyesület feketelőporos elöltöltős versenyére és a nyári szünet után legközelebb ősszel rendeznek hasonló programot az érdeklődőknek.